Ruttner György egy informatikus szakértői véleménnyel és korábban kelt okiratokkal próbálja megvédeni magát az ellene ügyvédi visszaélés és sikkasztás miatt indított ügyben – írtuk. A szakértő alátámasztja, hogy a két feljelentő egyikével kilenc, másikukkal tizenöt kölcsönszerződés született az ügyvédi letéti szerződés előtt, vagyis valóban kölcsönügyletről volt szó, nem pedig arról, hogy letétbe vette át a kérdéses pénzt, ami merôben más megvilágításba helyezi az ügyét.
– Az a tény, hogy a szerződések példányait különböző időpontokban elmentette a gépére, még nem jelent semmit. Írt szerződéseket, de semmi nem igazolja, hogy azt a másik fél aláírta és elfogadta. Csak egy iromány a számítógépen – vélekedett a Harmadik Szomszéd nevű kommentelő. Ezzel hatalmas vitát váltott ki a BorsOnline-on.
A magukat informatikában jártasnak tartó hozzászólók, köztük egy főiskolai docens is reagált: az illető nem ért a számítógépekhez, ha ilyet ír. Egy idő után Harmadik Szomszéd nem hozott több szakmai érvet, pusztán véleményét összegezte: – Ruttner ügyvéd, a jog avatott ismerője, mégis képes volt az ügyleteket másként papírozni. Szerintem ezzel elveszítette a szakmai hitelét.
Volt, aki sommásan úgy fogalmazott a BorsOnline-on: okos ember, nem hiába ügyvéd…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.