Rab fogadta örökbe Rozsdit

rab
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 02. 18:30
Elárvult kutyák és fogvatartottak találtak egymásra a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetben, és együtt tanultak fegyelmet. Aki szabadul, mint Póhr Péter, örökbe is fogadhatja négylábú pajtását – ő például Rozsdit, a magyar vizslát.
Tánczos Mihály

A szombathelyi börtönben töltötte büntetését a 33 éves Póhr Péter. Ott ismerkedett meg Rozsdival, a gazdára váró vizslával. Az eb öt társával a Fekete István Állatvédő Egyesület programja kapcsán járt rendszeresen a bv-intézetben, ahol a fogvatartottak képezték ki őket szófogadásra, szakértő irányítás mellett.

A programban nem csak a gazdára váró kutyák fejlődtek, de a programra kiválasztott rabok is. A záró szocializációs vizsgán búcsúztak az elítéltek a kutyáktól – de nem mindenki véglegesen.

– Most szabadulok, és azonnal örökbe is fogadom Rozsdit – ígérte Póhr Péter. – Nagyon megkedveltem, és ő is engem. Gyakorlatilag már az első találkozáskor engem választott. Családi házba kerül, nagy lesz a mozgástere a kertben. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a programban. Türelmet tanultam a kutyától, és nagyon sok szeretet kaptam tőle.

Póhr Péter azt is elárulta, hogy kiváltságosnak számít, aki bekerült a programba, hiszen az ingerszegény börtönben minden hasonló lehetőség jutalomnak számít. Az intézmény parancsnoka, Tóth Tamás bv ezredes is sikeresnek értékelte a programot.

– Az első előadáson az állatvédelemről is szó esett. Ezen 140 elítélt vett részt. Közülük ötvenen jelentkeztek a kutyakiképzésre. Belőlük választottuk ki szakemberek segítségével azokat, akik végül részt vehettek a programban. Heti két alkalommal jöttek az állatvédők és a kutyák. Először a kutyusok is szétszaladtak, a fogvatartottak pedig alig mertek hozzájuk érni. Később megbarátkoztak, és mindkét tábor fegyelmezettebbé vált. Két és fél hónap elteltével a kutyakiképzők sikeres vizsgát tettek. Mindenkinek javára vált ezt a program – tette hozzá a parancsnok.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.