Kétségbeesett üzenetet posztolt a közösségi portálon az öt hónapos Frida anyukája. Szalai Nóra elveszett kedvencüket kereste. A kedvenc amúgy nem egy kutyus vagy cicus, hanem egy műanyag zsiráf. Nóra 35 évvel ezelőtt kapta a kabalát, amivel most a kislánya aludt éjszakánként.
– A Pozsonyi út, a Szent István park és a Honvéd tér környékén veszhetett el hétfőn, amikor sétáltunk – mesélte a Borsnak az anyuka. – Zsiráfot még akkor kaptam, amikor annyi idős voltam, mint most Frida. Nagyon hasznos és aranyos játék, mivel mindketten fogfájásunk enyhítésére rágcsáltuk a kis zsiráf füleit. Egyszer már eltűnt, amikor én voltam öt hónapos. Édesanyám éjjel-nappal kereste, eredményesen. Pár nappal később egy idős bácsi mellett találták meg egy padon. Ha akkor sikerült, most, az internet korában miért ne sikerülhetne? – reménykedik.
A család hajtóvadászatot indított a kedvenc után, barátok, ismerősök, még a sarki fűszeres is keresi Zsiráfot. A Facebook-on már közel ezer megosztást kapott a poszt. Jó lenne, ha mielőbb meglenne: a kis Frida nem tud nélküle aludni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.