Aktuális

Meghalt a kislány, mert a nő Facebookozott

Bors

2013. augusztus 8. csütörtök 17:30

Megfulladt egy hároméves kislány, mert a rá vigyázó nő a közösségi oldalon inkább az nézegette, mi történtik az üzenőfalán, illetve a kutyájával játszott. Az asszonyt letartóztatták.

A 36 éves dallasi Kariasa Thomas mellett július 31-én megfulladt egy hároméves kislány, mert az asszony nem figyelt a gyerekre, inkább a telefonján Facebookozott és a kutyáját szórakoztatta - írja a New York Daily News. A nő tudta, hogy a kislány nem tud úszni, de megengedte neki, hogy a medence lépcsőjénél játsszon.

Negyedórán át fel sem nézett, így csak azután tűnt fel neki, hogy valami baj lehet, ugyanis hiába szólítgatta a kislányt, nem válaszolt neki senki. A komplexum, ahol a nő több gyerekkel a medencénél szórakozott, elvileg zárva volt, legalábbis a biztonsági őr ezt állította, ezért is fordulhatott elő, hogy nem volt személyzet a víz mellett akkor este.

A nő állítólag úgy találta meg a gyereket, hogy miután elvette a biztonsági őr zseblámpáját, bámászott a medencébe és a kislány a holtteste hozzáért. Thomas 25 ezer dollár - 5,8 millió forint - óvadék ellenében védekezhet szabadlábon. Az asszonynak még legjobb barátja szemébe is kell néznie majd a tárgyaláson, hiszen az az ő kislánya halt meg a nemtörödömsége miatt.
     

További cikkek

Tűz

Halálos áldozata is van a hajnali budapesti kórháztűznek

Tűz

Tűz ütött ki a fővárosi Szent Imre kórházban

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: bombameglepetés – Izland feltörölte a padlót a franciákkal!

metropol.hu

Az orvosok is elsápadtak attól, ami a beteg fülében mászkált

origo.hu

Diplomát hamisított magának Bangóné?

hirtv.hu

Az Országos Bírósági Hivatal közleménye

teol.hu

Mit tegyünk, hogy ne fagyjon be kedvenceink ivóvize?

nemzetisport.hu

Női kézi NB I: tartalékosan győzött a Siófok a Fehérvár ellen

vg.hu

Autóbalesete volt Arnold Schwarzeneggernek

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: nagyot küzdöttek a horvátok, de Dánia újra nyert

nemzetisport.hu

NB II-es felkészülés: negyedik meccsét is megnyerte a Vasas

nemzetisport.hu

Kézi Eb: „Hogy mennyi védésem volt!?” – a holland nyerőembernek el kellett kéredzkednie a munkából

origo.hu

Becsüljük meg, mert ilyen vad kisautó aligha lesz többet