Mákos gubával tarolt
 a sereg mesterszakácsa

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 10. 14:00
Előbb volt a kezében fakanál, mint fegyver. Somorjai Péter főtörzsőrmester, mesterszakács a magyar hadsereg megbecsült séfje, aki főzött már egyszerre kilencezer katonának, de államfőknek is.
Balajti Péter

Több mint kötelező kaland lett Somorjai Péter szakács számára a sorkatonai szolgálat. A fiatalembernek annyira bejött a honvédlét, hogy bevonulása után három évvel hivatalosan is belépett a seregbe, ahol végigjárva a ranglétrát előbb a Bolyai János  Katonai Főiskola főszakácsa lett, majd a Honvédelmi Minisztérium egyik objektumának séfjévé választották, s a tatai dandárnál is bizonyította rátermettségét.

– Szeretem a kihívásokat, s úgy tűnik, a kihívások is kedvelnek engem. 2005-ben bekerültem a magyar katonai kulináris csapatba, amellyel 2006-ban a luxemburgi világversenyen indultunk, de többször remekeltünk az erfurti szakácsolimpián is, ezüst- és bronzérmeket begyűjtve – meséli Péter, akinek szakácsművészetére Brüsszelben is számítottak.

– Megpályáztam egy adminisztrációs külszolgálati állást, ám a hivatásom az ügyintézői teendők mellett kint is megtalált. Az irodai munkán túl a katonai képviselő NATO- és EU-vendégeinek ebédjeit és vacsoráit készíthettem el, akik között államfő és későbbi védelmi miniszter is megfordult – magyarázza a főtörzsőrmester, aki a szarvasbélszín mellett mákos gubával is meglepte az illusztris társaságot.

– Bár a mákfogyasztás megítélése külföldön fele-más, a formában sütött, különleges módon tálalt, meggymártással ízesített finomsággal sikert arattam. Ahogy a nagymamámtól tanult székelykáposztámnak is többen elkérték kint a receptjét.

Utóbbiban annyi a trükk, hogy nem főzöm bele a rizst, és habarás helyett külön adom hozzá a tejfölt – árulja el a háromgyermekes családapa, aki nemrég kiérdemelte a közétkeztetési mesterszakács címet, s bizony meglepett már egy laktanyányi bakát narancsos sütőtökkrémlevessel, kollégáival főzött babgulyást 8-9 ezer főre egy katonai családi napon.

Számára egy a lényeg: lakjon jól az, akinek főz, akár az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Honvéd Kulturális Központjában az általa vezetett Regiment étteremben vagy a közelgő szeptemberi NATOvezérkari értekezlet díszvacsoráján, netán a 2014-es szakács-világbajnokságon, amire már nagyon készül.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.