Majdnem megerőszakolta az idős nénit a tini

verekedés
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 27. 23:00
Kirabolt, majd összevert egy 65 éves asszonyt egy 13 és egy 19 éves fiatal Dögén. Az idősebbik fiú, G. Zoltán a rablás után meg is akarta erőszakolni áldozatát, akit azonban hazaérkező fia megmentett. A brutális tiniket elfogták. 
Bors

A 13 éves dögei gyerek és 19 éves záhonyi társa 26.-án este törtek be a 65 éves asszonyhoz olvasható a police.hu oldalán.

A nőt először megverték, majd pénzt követeltek tőle. Eközben a fiatalabbik támadó körbejárta a lakást, és a fellelhető értékeket eltette. Társa, G. Zoltán még szörnyűbb tettre szánta rá magát: letépte az asszony ruháját, hogy meg tudja erőszakolni. A nő segítségért sikoltozott, amit szerencsére a hazatérő fia meg is hallott, és édesanyja segítségére sietett.

Ő sem úszta meg, a két rabló őt is megverte, de neki legalább sikerült elmenekülni, és a szomszédból értesítette a rendőrséget. A kiérkező fegyveresek a két támadót a helyszínen elfogták:

– A Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rabás, testi sértés, szexuális erőszak és magánlaksértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A 65 éves asszonyt sérülései miatt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították - tájékoztat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség kezdeményezte Zoltán előzetes letartóztatását, míg fiatal társa szabadlábon védekezhet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.