A hivatalos rendőrségi álláspont nem tér ki részletekre, de leszögezi: súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást egy szabadszentkirályi nővel szemben, aki egy családi vita során a férjét bántalmazta.
A bama.hu szerint a nevezett hölgy pedagógus, a kővágószőlősi iskola két éve kinevezett igazgatója. A portál szerint a szülők egy csoportja aggódik, félti gyerekét a néhány hete történtek miatt. A legelszántabbak azt mondják, tüntetni fognak, ha az igazgatónő hivatalban marad.
A helyiek szerint ugyanis a tanárnő késsel támadt férjére, amikor a férfi bejelentette, elhagyja majd három évtizednyi házasság után. Egy másik verzió szerint azonban, és ezt már az igazgatónő mondja, ő magában akart kárt tenni, meg is szúrta magát, de miközben férje próbálta lefogni, ő is megsérült. Az viszont tény, hogy mindketten megsérültek.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pécsi tankerületi igazgatója, Páva Péter szerint az igazgató asszonyt is megilleti az ártatlanság vélelme, bizalma továbbra is megvan a szakemberben, nincs oka leváltani. Sándor Tibor kővágószőlősi polgármester nem tartaná szerencsésnek az igazgatónő leváltását.
A pedagógust Sólymos Sára ügyvéd képviseli, egészen a közelmúltig ő védte a Bándy Kata megölése miatt első fokon tényleges életfogytiglanra ítélt Péntek Lászlót. Sólymos Sára szerint egy szerencsétlen baleset történt, kizártnak tartja épp ezért, hogy az eljárás megindítását a pedagógusnő meggyanúsítása követné.
Az igazgató az eset után a pszichiátriára is bekerült, de onnan gyógyultan távozott, további kezelésre sincs szükség, s már dolgozik, készíti elő az új tanévet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.