Estek-keltek a berlini pincérek

pincér
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 06. 16:30
Senki sem panaszkodott a lomha kiszolgálásra a hétvégén Berlinben. A német fővárosban gyűltek ugyanis össze a világ leggyorsabb vendéglátósai, hogy eldöntsék, melyikük a legjobb.
Bors

Százhúsz induló hat kategóriában mérte össze erejét a berlini pincérversenyen. Többek között kiderült, hogy ebben az évben ki csapol a leggyorsabban sört, ki viszi ki leghamarabb a rendelést, s ki a legfürgébb koktélkészítő.

A felszolgálókon kívül a londinerek is kaptak egy versenyszámot, ahol nehéz bőröndöket kellett minél gyorsabban elcipelniük. A pincérek éves seregszemléje éppen egy évszázados múltra tekint vissza, már az 1900-as évek elején is rendeztek hasonló szakmai erőpróbákat. Korábban Franciaország és Anglia adott otthont a vendéglátósok viadalának, ám a nagy érdeklődésnek köszönhetően a hagyomány már az egész világon, így Magyarországon is meghonosodott.

Ezekre a versenyekre kizárólag rangos éttermek, magasan képzett pincérei neveznek, akik közül néhányan hónapokat készülnek a nagy napra. Természetesen nem csupán a gyorsaság a fontos, hanem az is, hogy a rendelés sértetlenül eljusson a vendégekhez. A fotók tanúsága szerint ez nem mindenkinek sikerült, de legalább borravalóért nem tartották a markukat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.