Durva: kibelezték Friczék otthonát

lizing
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 07. 14:00
Fricz Géza azt állítja, hogy az ajtaját tokostól vitték el az otthonát lízingelők. A kapukilincset is sem hagyták ott.
zatkalik

Kiadta lízingbe lesencetomaji házát Fricz Géza, mert nem tudta fizetni svájci frank alapú hitelét. A férfi három évig lakott Somogy megyében családjával albérletben, de most visszatért szeretteivel otthonába.

Csakhogy nem tudott bemenni a portára, mert eltűnt a kapukilincs. Ekkor még nem sejtette, hogy ez még csak a kezdet. Házát szinte teljesen tönkretették bérlői, akik persze köddé váltak.

– Tizenhárommilliót költöttünk rá, mielőtt kiadtuk lízingbe, azt hittük, hogy a bérlők megóvják – mondta a Borsnak Fricz Géza. – Állítólag be sem költöztek, azt sem tudjuk, hol vannak. Csak a kezük nyomát látom mindenütt: a radiátorokat, a fűtéscsöveket, a bojlert, a garázskaput, a csapokat, a kerítést, azaz mindent leszereltek és elvittek, ami fémből volt.

– De eltűnt a parketta, a műpadló, a míves konyhaszekrény. Az udvaron több helyütt is hamu és bútordarabok. Ez fotel volt, az meg… – folytatja a felsorolást az elkeseredett ember.– Kivágták a százéves diófát, a huszonhét elültetett tujából pedig egy maradt.

A falubeliek a család segítségére siettek, ajándékba hoztak hűtőszekrényt, mosógépet, fürdőkádat, bútorokat. A férfi éjt nappallá téve dolgozik, hogy újra otthont teremtsen családjának. A többibe egyelőre bele sem mer gondolni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.