Bea: elvették az esélyemet az anyaságra

szülészet
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 29. 10:00
Rutinműtétre feküdt be a kórházba a 34 éves Varga Beáta két évvel ezelőtt, amiért kis híján az életével fizetett. Feljelentést tett, de a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. Beáta az igazáért harcol.
S. D.

Varga Beáta petefészekciszta miatt jelentkezett egy budapesti klinikán. A kilencvenpercesre saccolt beavatkozásból ötórás műtét lett. A szövődménybe kis híján belehalt a fiatal nő, akinek teste már soha nem lehet újra szép.

– A kórházban kiderült, hogy a cisztán kívül más bajom is van – kezdte mesélni szomorú történetét Varga Beáta a Borsnak. A hölgynél a vizsgálat során egy súlyos betegséget, endometriózist is megállapítottak: ennek során a méhnyálkahártya-szövet a méh üregén kívül is megtalálható, pedig normális esetben csak a méh belső felszínén kéne lennie. Beáta szerint azonban kezelőorvosa átsiklott efölött.

– Az orvos a papírjaimat csak felszínesen nézte át, és egy ötperces megbeszélést követően írt ki 2011. augusztus elsejére műtétre – folytatta Beáta. – Az ötórás operáció végeztével az orvos közölte a családtagjaimmal, hogy a baloldali petevezetékemet el kellett távolítani.

Hozzátette, a következő negyvennyolc órában derül majd ki, hogy fellépnek-e komplikációk. Már ekkor feltételezte, hogy feltehetően megsérültek a beleim a beavatkozás során –sorolta Beáta.

– Arra számítottam, hogy szigorú megfigyelés alá helyeznek. Ezzel szemben ébredésem után pár órával a nővérek már sétára ösztönöztek, mondván, ez bevált szokás egy ilyen ­be­avatkozás után. Hiába mondtam nekik, hogy hasi fájdalmaim vannak, azt mondták, majd elmúlik. A gyógyszerek semmit nem értek. Két nap múlva már elviselhetetlen fájdalmaim vol-tak – idézte fel a történteket Beáta, akinek állapota ezután még rosszabbra fordult.

– Másnap reggel betoltak a műtőbe. Az asztalon eszméltem fel. Szepszist kaptam, miután bélsérülésből adódóan széklet került a hasüregem­be, ezért életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Ezután hónapokig egy, az oldalamon lógó nejlonzsákba ürült a székletem – mondta el Varga Beáta.

– Két hétig lélegeztetőgépen voltam. Amikor felébresztettek az altatásból, a kezelőorvosom számon kért, miért nem szóltam neki az endometriózisról –folytatta Beáta, aki párjával feljelentést tett. A nôt lelki és testi fogyatékossága élete végéig elkíséri. Ami azonban a legjobban fáj neki: nem lehet már gyereke.

Rendőrség: nem történt bűncselekmény

Beáta természetesen rendőrségi feljelentést tett. A hatóságok lezárták a nyomozást, és megállapították: nem történt bűncselekmény.

Ezt arra a szakvéleményre alapozták, amit egy olyan orvos írt le, aki kapcsolatban áll a műtétet végző intézménnyel. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.