Szinte bármelyik pillanatban kiadhatják a tűzparancsot Szíria ellen. Az Egyesült Államok és szövetségesei, legfőképpen Nagy-Britannia már készenlétbe helyezte haderejét. A több mint két éve tartó polgárháborúnak gyakorlatilag néhány óra alatt, egyetlen csapással vetnének véget a tervek szerint.
Az amerikai erők Törökország és Szaúd-Arábia felől indíthatnak légicsapásokat, míg a britek a Földközi-tengerről, tengeralattjárókról indítható Tomahawk rakétákkal bombázhatják le a szíriai erőket. A dolgokat az gyorsította fel jelentősen, hogy a múlt héten vegyi fegyverekkel mértek csapást egy lázadók uralta városra nem messze Damaszkusztól.
A gáztámadásban közel kétezren haltak meg, köztük több száz gyermek. Az ENSZ vizsgálja az esetet, de egyelőre nem találtak bizonyítékokat. Washington viszont úgy véli, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy nem a Bassár el-Aszad vezette kormányerők vetettek be vegyi fegyvert. Hasonló felszerelése ugyanis nincs a felkelőknek. Bár kissé furcsa, hogy az eddig már több mint százezer áldozatot követelő szí-riai konfliktus hidegen hagyta a nagyhatalmakat, most mégis készek támadni.
Emiatt azonban több ország is aggodalmát fejezte ki. A nyíltan Szíria-barát Oroszországnak nem tetszik a háború, de keményen odavágott Irán is, amely kész akár harcba is bocsátkozni a nyugati erők ellen. Abba belegondolni, hogy mit jelentene egy nyílt háború, amelyen egyik oldalon Irán és az arab államok, a másikon pedig az Egyesült Államok, Izrael és a közeli Törökország áll, nem túl sok jóval kecsegtet. Brit szakértők szerint meglepő párhuzamok vannak a XXI. század és a XX. század első évtizede között, és mint utóbbi esetében tudjuk: globális háborúhoz vezetett az ellenségeskedés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.