Rozsi Attila jó nevű nyomozó volt, amikor szerelme miatt végzett egy férfival. A Borsnak adott interjújában a felelősségét elismerte, de – a felmentő bírósági ítélet ellenére – állítja: a nővel együtt követték el a gyilkosságot.
– Hatot lőttem a testébe. Zihált, gyakorlatilag halott volt. A barátnőm is ott volt. Félt, hogy túléli a férje, és lebukunk. Erre a férfi halántékához tettem a pisztolyt, és újra lőttem. – A bíróság 18 évre ítélte barátnője férjének megöléséért a volt főnyomozót, Rozsi Attilát. Most nyilatkozott a Borsnak.
Létezik-e az, hogy egy tanult ember, egy rendőr, aki anno öt év alatt kiemelt főnyomozó lett, minden érzelem nélkül képes legyen levadászni egy embert? Van-e végzetes szerelem, ami egy törvénytisztelő ember agyából kikapcsol minden gátat, ami szerint addig élt és gyilkost farag belőle? Végig ez a kérdés zakatolt a fejemben, miközben a sopronkőhidai fegyházban Rozsi Attilát hallgattam, aki 2000. február 6-án a Baranya megyei Vokányban végzett élettársa válófélben lévő férjével, N. Lajossal.
Miért tesz valaki beismerő vallomást évekkel azok után, hogy egészen a jogerős ítélete kihirdetéséig tagadott?
Az ügy részleteiből pontosan összeraktam, hogy a barátnőm vallott ellenem, csak ezért buktam meg. A barátnőm, aki eközben rendszeresen látogatott, azt akarta elhitetni velem, hogy semmi köze a lebuktatásomhoz.
Egyáltalán hogy jutott el addig a pontig, hogy megölje a barátnője férjét?
Mindketten házasságban éltünk, és a pécsi rendőrkapitányságon dolgoztunk. Valóban szerelem volt első látásra a miénk. Nagyon rövid időn belül mindkettőnknek megkezdődött a válópere. Csakhogy a barátnőmnek megnehezítette az életét a férje. Sokáig kényszerűségből együtt laktak még. Később úgy tűnt, kulturáltan elválnak.
A gyilkosság előtt a barátnőm beszélt telefonon a férjével, aki váratlanul közölte, hogy nem akar lemondani a ház feléről, és ő akarja nevelni a két gyerekük közül az idősebbet, a fiukat. Tudtuk, hogy azonnal lépnünk kell. Már korábban is felmerült, hogy Lajos, a férj halála megoldaná a problémákat.
Olvastam, hogy bérgyilkossal is felvette a kapcsolatot.
Igen. A gond az volt, hogy csak jóval később, a hagyatéki tárgyalás után, a ház árából akartunk volna fizetni. Közben egy rokonomtól szereztem pisztolyt, sajnos nem tudtam, hogy egy, a saját nevére vásárolt, visszaalakított fegyvert adott.
Mi történt pontosan 2000. február 6-án?
Éjjel mentünk a vokányi házhoz. Becsöngettünk. Azt hazudtuk Lajosnak, hogy váratlanul az Alföldre kell utaznunk, a kocsiban alszanak a gyerekek, segítsen behozni őket. Fel akart öltözni, elindult a nappali felé, közben beengedett minket. Másodpercek alatt megnéztem, hogy egyik helyiségben sincs senki, egyedül vagyunk.
A dzsekim belső zsebében csőre töltve ott volt a fegyver. Rögtön elővettem, közben kibiztosítottam és tüzeltem. Hatot lőttem Lajos testébe. Zihált, gyakorlatilag halott volt. Ahogy tanultam, háromszor két lövést adtam le. Egy lövés a legtöbb esetben nem állítja le az embert. Közben a pisztolyban komoly hátraható erő van, ami megemeli a csövét. Ezért lőttem kettesével. Két lövés, szünet, célpontmódosítás, újabb két lövés, szünet és így tovább…
Egészen a legvégéig nem került a földre. Bejárta a nappalit. Az egyik falnál roskadt össze, ülő helyzetbe. Láthatóan haldoklott. Előre mondtam a barátnőmnek, hogy vigyázzon, nehogy tűzvonalba kerüljön, mindig legyen mögöttem. Egyszer került közelebb. Lajos tartott kifelé, a barátnőm közben a bal alkarjával megtámasztotta testét, hogy ne tudjon kimenni.
Én már elmentem volna, amikor a szerelmem azt mondta, hogy álljak meg, mert fél, hogy túléli a férje, és lebukunk. Visszamentem. A férfi halántékához tettem a pisztolyt, és lőttem. Utána átöltöztünk, a ruháinkat kukákba dobtuk, a pisztolyt egy patakba. Azt sajnos megtalálták. Ma már tudom, hat évvel később a gyilkossági zsaru Kovács Lajos meggyőzte a barátnőmet arról, hogy tegyen rám vallomást. Ő beszélt arról, hogy bérgyilkost kerestem korábban, de a saját szerepéről hallgatott.
Hiába mondta el ugyanezt ügyészeknek, a bíróság nem látta bizonyíthatónak, hogy a barátnője részt vett a gyilkosságban, ezért felmentették. Ő egyébként azt is mondta, hogy magával együtt otthon voltak a gyilkosság idején.
Igen, azt mondta, hogy otthon voltunk együtt éjfélig. Ha ez igaz lenne, engem sem ítélhettek volna el. Két orvosszakértői vélemény van ugyanis a halál beálltáról. Az egyik este 10 és 11, a másik 10 és éjfél közé teszi azt. A helyszín körülbelül egy órai autóút volt a lakásunktól. A gyilkosság egyébként valamivel negyed 11 után történt.
Azt állítja, a barátnője miatt végzett N. Lajossal. Ha abból indulok ki, amit mond, miatta képes lett volna akár egy közös öngyilkosságra is?
Nem. Elképzelni nem tudom, hogy olyan szintű reménytelen helyzetbe kerüljek, hogy végezzek magammal.
Más pedig hamarabb öli meg magát, mint hogy elvegye két gyerektől az apjukat. Erre nem gondolt?
Nem. Számomra a férj megölése egy feladattá vált. Ahhoz, hogy önmagammal végezzek, a helyzetnek kell megoldhatatlannak lennie. Ez esetben a gyilkosság volt számomra a megoldás. Mint egy éles küldetést, úgy fogtam fel a férj megölését. Másképp nem tudtam volna végrehajtani. Én ezt a gyilkosságot úgy elástam magamban, mintha meg sem tettem volna.
Beismerés az ítélet után
Az egykor csalási ügyekre specializálódott rendőrtiszt ellen közvetlenül a gyilkosság kiderülése után nem találtak elég bizonyítékot. Évekkel később az ismert gyilkossági főzsaru, Kovács Lajos vezette osztály kapta meg az ügyet. Újraindult a nyomozás. Vallomások születtek arról, hogy Rozsi Attila fegyvert szerzett, ugyanakkor bérgyilkost is keresett a férj halála előtt.
A volt rendőr végig tagadott. Ennek ellenére 18 évet kapott. Évekkel a jogerős ítéletét követően terhelő vallomást tett a barátnőjére. Állította: a nővel együtt tervelték ki és hajtották végre a gyilkosságot, részletekbe menő vallomást tett. Mégis bizonyítékok hiányában – két év, négy hónap előzetes letartóztatást követően – felmentette az asszonyt a bíróság.
