Borzalmas tragédiát kell feldolgoznia a P. családnak Göncön, lányuk, Eszter ugyanis 9-én már nem ért haza este, mert tragikus balesetet szenvedett a települést Göncruszkával összekötő úton.
A rendőrség tájékoztatása alapján a 21 esztendős helybéli lány a társával kerékpározott a helyiek szerint borzalmas állapotú műúton. Az előtte haladó kerékpáros még kikerülte az út szélén tátongó aszfaltlyukat, Eszternek ez nem sikerült.
Belehajtott az úthibába, felborult a kerékpárral, éppen egy közeledő személyautó elé esett, amely halálra gázolta.
– A vizsgálat eddigi adatai szerint kizárható a gépjárművezető vétkessége, szabályosan közlekedett, amikor elé esett az áldozat. Az ügyet ezért közigazgatási eljárásban vizsgálja az encsi rendőrkapitányság – tájékoztatta lapunkat dr. Gaskó Bertalan alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki kérdésünkre, miszerint a balesetet közvetlenül kiváltó kátyú miatt felmerülhet-e a közútkezelő felelőssége is, csupán annyit válaszolt: a rendőrség minden fontos adatot értékel az eljárás során.
Kiderült viszont: ha Eszter csak néhány nappal később kerekezik erre, elkerülhette volna a balesetet.
– Az említett útszakaszon június 11. óta tartanak a kátyúfelszámolási munkálatok, összesen 18 tonna aszfaltot dolgoztak be kollégáim, akik az esettől 50-100 méteres távolságban végeztek munkát a keddi napon – nyilatkozott Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, aki szerint a vizsgálat jelenlegi szakaszában még nem tudni, kit milyen mértékben terhel felelősség a lány haláláért, de a törvénynek megfelelően az úton már korábban elhelyezték a kötelező sebességkorlátozó, úthibát és veszélyt jelző táblákat is.
Ha túléli, bírságolnak
Szerdán már bemutattuk Szabó Dániel történetét. A 18 éves fiatalember elesett a bringájával, miután egy kátyúba hajtott. A fiú megsérült, kórházba került. A rendőrök feljelentették a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt. Mivel az előző két évben nem volt szabálysértése, most megúszta a 150 ezer forintos büntetést, csupán figyelmeztették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.