Szomorú: nem engedik a családjához Elzát

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 25. 12:30
„Oroszlán­anyaként” védi Pulai Béla, a Kecskeméti Vadaspark igazgatója a tavaly született oroszlánt, Elzát. Emiatt döntött úgy, hogy nem engedi össze a kölyköt az anyjával és az apjával, valamint nem találkozhat áprilisban született testvéreivel sem.
N. N. M.

Elzát ugyanis – miután el kellett venni az anyjától, Lungutól, mert elapadt a teje – Béla nevelte fel az irodájában. Közben Elzának négy húga született, akik közül egyet már elvittek egy olasz állatkertbe. A másik három viszont már önfeledten játszadozhat Lunguval, és apjukkal, Meruval a kifutóban. Eközben Elza szomorúan kuksol az oroszlánházban.

– Az a baj, hogy Elzát nem az anyja nevelte, viszont a másik háromra nagyon vigyáz. Nem tenne kárt a kicsikben, de az önfeledt játék közben előfordulhatna, hogy egyiküket megsebzi. Ebben az esetben viszont a kicsinyeit féltő anya azonnal széttépné Elzát – magyarázta Béla. Így aztán továbbra is ő maradt a nőstényoroszlán játszótársa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.