Még az orvost is sokkolta az agyonkínzott gyerek teste

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 03. 20:30
A hároméves kislányt anyja élettársa bántalmazta brutálisan: a kicsit zúzódások és harapások borították, koponyája betört, és szexuális erőszak nyomait is megtalálták a testén.
Bors

A kislányhoz kiérkező mentők a gyereket már a szívleállás állapotában találták, és bár megpróbálták újraéleszteni, a kórházban meghalt. A kiérkező mentős vallomásában azt mondta, 21 éves pályafutása alatt még nem látott olyan szörnyű sérüléseket gyereken, mint a hároméves áldozaton.

Anyja élettársa gondjaira bízta a kislányt, amíg dolgozni ment, hazatérve viszont a kiságyban, eszméletlenül találta, miközben a takarót hányás borította, a gyerek arca feldagadt és tele volt kék foltokkal, írja a Daily Mail.

Azonnal mentőt hívott, azok kiérkezéséig pedig a szomszéd próbálta újraéleszteni, akit kétségbeesésében áthívott.

A kislányon a zúzódások mellett égésnyomokat is találtak, lehorzsolódott a medencecsontja, tele volt harapásokkal, és a nemi szerve is roncsolódott, ami szexuális erőszakra utal.

A nő élettársa, Carroll Bumgarner-Ramos, akit a szörnyű kínzással vádolnak, egyelőre tagadja, hogy bántotta volna a kislányt, ám a nyomozás adatai egyértelműen bizonyítják a bűnösségét. Tárgyalása a napokban zajlik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.