A X. századi, dzsungel fedte ideiglenes khmer királyi főváros felfedezését tűzte ki célul a dr. Zelnik István gyűjtő, múzeumalapító által létrehozott Magyar Indokína Társaság 2008-ban.
A világörökség részét képező Angkor Wattól körülbelül nyolcvan kilométerre terülnek el a hajdani templomváros, Koh Ker romjai. A területen olyan különlegességek találhatók, mint Délkelet-Ázsia legnagyobb, harmincöt méteres kőpiramisa, a Prasat Thom.
– A magyar feltárások során a X. századot követő időszakokból is kerültek elő cseréptöredékek, több Kínából származó edény darabjai. Ez bizonyíték arra, hogy nemcsak lakott volt a terület, de az ott élőknek a kereskedelmi kapcsolatai is kiterjedtek voltak – mondta a Borsnak Tímár András kommunikációs igazgató.
Zelnik István korábban lapunknak elárulta: a magas piramis a Siva-kultusz kiemelkedő maradványa. Érdekessége, hogy a feltételezések szerint egy óriási, négy méter magas, kőből faragott fallosz állt a tetején. Feltehetően ennek egy részét az ásatások során már megtalálták a piramis oldalában, de teljes egészében még nem került elő. Most egy új módszerrel fellelhetik: idén elkezdődött a nyolcvan négyzetkilométeres terület lézerszkenneres felmérésének feldolgozása.
Mivel a műszer félméteres pontossággal és részletességgel mutatja, mi van a föld alatt, minden olyan tárgy látszik, ami ennél nagyobb. Így Siva négy méter hosszú fallikus szobra is előkerülhet, hiszen valahol ott kell lennie.
– A mintegy félmilliárd mérési pont rendszerezésének első szakaszába ért a LiDAR program, így láthatóvá váltak az első eredmények: korábban rejtett épített struktúrák jelentek meg a magyar kutatók számára. Még sok különleges felfedezés várható – tette hozzá Tímár András.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.