Kétszer erőszakolta meg a 17 éves lányt Zsolt

ujjazás
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 11. 22:00
Ujjaival megerőszakolta 17 éves szerelmét a 32 éves P. Zsolt. A férfit őrizetbe vették, de később kiengedték, ekkor újra megbecstelenítette a fiatal nőt. Zsolt most tíz év letöltendőt kapott.
Foris

A férfi még 2011-ben, a magyarteleki falubál után erőszakolta meg először a lányt. Zsolt ugyanis már jó ideje udvarolt 17 éves kiválasztottjának, a nő azonban nem engedett. Ezt Zsolt tovább nem tűrte, ezért a bál utáni éjjel bemászott a spájz ablakán, és befeküdt szerelme mellé az ágyba. Először csak beszélgettek, aztán pucérra vetkőztek.

– Nem volt rajtunk ruha, én nem akartam szexelni vele, de erőszakoskodni kezdett, mondtam, hogy ne tegye be. Amikor kiszabadultam alóla, megfogta a nemi szervem és megujjazott – mondta lány a bíróságon. A férfit pár nap múlva őrizetbe vették a rendőrök, de mivel nem volt elég bizonyíték ellene, kiengedték. Ekkor csapott le másodszorra a lányra: pár héttel később először zaklatta, majd megint ujjaival megerőszakolta.

- Nagyon megbántam, amit tettem, csak az első erőszakot ismerem el mondta P. Zsolt az utolsó szó jogán. Az áldozat szerint a férfi egy késsel fenyegette meg, ezért felfegyverkezve elkövetett nemi erőszak miatt kapta az igen súlyos, 9 éves börtönbüntetést.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.