Aktuális

Két évre bezárták, mert hasonlított az apjára

Bors

Létrehozva: 2013.07.03.

A hároméves kislány egyetlen bűne az volt, hogy az apjára emlékeztette az édesanyját. Ezért két évig kellett egy szekrényben élnie. Már nevelőszülőknél lakik, és kiegyensúlyozott, mosolygós kislánnyá vált.

Az oklahomai születésű Georgiát édesanyja két évre bezárta egy szekrénybe, mert nagyon hasonlított az apjára. A kislány, mikor kiszabadult, pusztán 8,6 kg volt, de szerencsére túlélte a kínzást.

A gyereket a szomszédok bejelentése alapján a hatóságok mentették meg a kegyetlen anyától, de a sokat látott szociális munkások és rendőrök is megrökönyödtek azon, hogy élt szerencsétlen gyerek - írja a SWSN.

Mint kiderült, egy csészébe kellett elvégeznie a dolgát, és annyira le volt soványodva, hogy látni lehet az összes csontját. Miután kórházba került, nem lehetett tudni, egyáltalán életben marad-e, és ha igen, fel fog-e tudni gyógyulni.

Az őt örökbefogadó pár a mai napig nem felejti el, hogy az orvosok semmi jóval nem kecsegetették őket. A kislány elmondása szerint ételt és italt alig kapott, ezért inkább megpróbált folyamatosan aludni. Georgiát a múlt hónapban sikerült hivatalosan is örökbe fogadnia a párnak, és állításuk szerint a csodával határos a kislány gyógyulása.

Clint és Amanda Lile, a nevelőszülők

Georgia anyját a bíróság 18 év börtönre ítélte, így 2031-ben fog szabadulni. A kislány nem tekinti őt a mamájának, nevelőszüleiről viszont szeretetteljesen beszél. Mosolygós, mindig vidám és egészséges 7 éves, akinek a legnagyobb örömet az okozza, hogy már hivatalosan is apunak és anyunak szólíthatja megmentőit.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069415
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069415
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069415
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069415
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069415
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?