Indiába szökött a fényevő guru?

nyomozás
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 03. 10:00
Ha bebizonyosodik a nyomozók gyanúja, kuruzslásért bizonyosan, s talán emberölésért is felelősségre vonható a halálra éheztetett agárdi kisfiút rendszeresen látogató fényevő guru.

Gőzerővel keresi a rendőrség a magát parapszichológusnak és a természettudományok doktorának kiadó, ám efféle képesítésekkel nem rendelkező Shine mestert.

A Lagzi Lajcsit is „kezelésbe vevő” fényevő guru a mulatós zene királya szerint kapcsolatban állt az agárdi szülőkkel, akiket másfél éves kisfiuk halálra éheztetése miatt tartóztattak le. Mint arról a tegnapi Bors beszámolt: Lajcsi is keresi az őt félholtra fogyasztó Shine mestert: a guru többször beszélt neki ar­ról, hogy legfőbb célja egy indiai utazás, így nem zárható ki, hogy az ál-gyógyító már az ázsiai országban rejtőzködik.

Nem véletlen, hogy az agárdi kisfiú, E. Benjámin halála után Shine mester szinte azonnal felszívódott. Amennyiben bebizonyosodik, hogy „orvosi” tanácsokkal látta el a szülőket, akár maga is hosszú évekre börtönbe kerülhet.

– Alapesetben kuruzslásért vonható felelősségre – vélekedett lapunknak dr. Ábrahám László egészségügyi szak­jogász. – Aki ellenszolgáltatásért cserébe jogosulatlan orvosi tevékenységet végez, az kuruzslást követ el, a vétségért legfeljebb egy év börtön szabható ki. Ám az sem kizárható, hogy a kuruzsló tevékenysége és a kisfiú halála között ok–okozati összefüggést találnak, akkor bűnsegédként elkövetett emberölésért is elmarasztalhatják – tette hozzá Ábrahám.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.