Hiába tiltakoznak a kikészült lakók

panasz
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 24. 11:00
Annyi fórumot megjártak már a veszprémi Tüzér utca lakói, hogy a levélváltásokkal egy szekrényt is meg lehetne tölteni. Pedig egyetlen céljuk van: legyen ismét lakható az utcájuk.
Z.A.

Mezőkeresztesi György mutatja a megrepedt házfalakat, a rossz útburkolatot. Felpanaszolja a száguldozókat, amit egy Volvo igazol is: a kijelző 87 kilométeres sebességet mutat.

– Miért pont a mi egykor csöndes utcánkat választják az ipari negyedbe tartó kamionok, betonmixerek? – kérdi elkeseredetten Kálmán János nyugdíjas.

A buszok is padlógázzal járnak, nem beszélve azokról, akik gyorsulási versenyt rendeznek.

– Az igazi csúcs kora reggel, illetve 15 és 18 óra között van. Ilyenkor az unokáinkat csak felnőtt kísérettel engedjük ki – hangsúlyozza Czicza József.

Kitettek ugyan egy teherautóval és autóbusszal behajtani tilos táblát, csakhogy nem az utcának arra a szakaszára, ahol lakóházak vannak, hanem oda, ahonnan a préri kezdődik. Oda meg minek?

– Súlykorlátozást azért nem rendelhetünk el, mert akkor nem tudnák megközelíteni az ipartelepet, sebességkorlátozást pedig környezetvédelmi okokból nem alkalmazhatunk – közölte lapunkkal a városi polgármesteri hivatalban Károlyi Zoltán csoportvezető. A lakók ezek után félpályás útlezárással fognak tiltakozni a forgalom ellen.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.