Ekkorát még nem hibáztak orvosok

szervdonor
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 09. 15:00
Az agyhalottnak nyilvánított asszony, akkor ébredt fel, amikor éppen a szerveit akarták eltávolítani. A New York-i nő életjeleit a nővér észrevette, de az orvos nem foglalkozott vele, csak akkor, amikor már kinyitott a szemét a műtőben. A család beperelte a kórházat.
Bors

A New York-i St. Joseph kórházban egy agyhalottnak nyilvánított asszony éppen akkor ébredt fel, amikor az orvosok a szerveit el akarták távolítani adományozási szándékkal - írja a Daily Mail. A kórház ellen vizsgálat indult, és mivel nem először vétettek ilyen súlyos szakmai hibát, az intézménynek 6000 dollárt - 14,1 millió forintot - kellett fizetnie.

A 41 éves Colleen S. Burnst 2009 októberében került St. Joseph-be, mert rengeteg nyugtatót vett be. Az öngyilkossági kísérlet azonban balul sült el, a nő ugyanis nem halt meg. Miután az orvosok az állították a családnak, hogy a nő gyakorlatilag agyhalottá vált, a rokonok beleegyeztek, hogy a szervdonorként segítsen embertársain.

A műtétre minden esetben a nővér készíti fel a beteget, aki ebben az esetben a protokoll szerint elvégezte a kötelező reflextesztet, amely pozitív lett. A műtőben úgy tűnt, lélegeztetőgép nélkül is tud levegőt venni, ezért szólt az orvosoknak, hogy a páciens életben van. De hiába tágult ki az orrlyuka, mozgott a nyelve és a végtagjai, az orvosok folytatták a műtétet.

Mikor a nő kinyitotta a szemét, meglepődtek a sebészek, és abbahagyták az élveboncolást. Az asszony ezt követően nyugtató injekciót kapott és felépült. A család pedig beperelte a kórházat, és az alapos vizsgálat után kiderült, hogy a gyógyszer túladagolás miatt kómába került asszonyt hibásan vélték agyhalottnak.

A család szerint Burnst nem viselték meg a történtek, mert depressziós volt, és az eset után 16 hónappal később megölte magát. A kórház most felvett egy neurológust, aki a személyzetet megtanítja az agyhalált pontosan diagnosztizálni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.