A gondozók már hetek óta aggódva figyelték Atlantot, ugyanis a tavaly májusban, Párizsból érkezett állat már azóta betegeskedett – olvasható az MTI-n. A gondozók és az állatorvosok azóta figyelték és folyamatosan vizsgálták az egyre rosszabb bőrben lévő állatot, aki a gondoskodás ellenére is egyre betegesebb, soványabb lett.
Az orvosok a nyíregyháziakkal is konzultáltak, elvégezték a vér és vizelet vizsgálat, de csupán vérszegénységet tudtak megállapítani, vírusfertőzésnek vagy betegségnek nyoma sem volt a szervezetében. Az állat szombaton esett össze, ekkor infúzióra kötötték, küzdöttek az életéért, de Atlant már nem tudott talpra állni.
- A boncolást során vese, máj és bélrendszeri problémákra utaló jeleket talált a park állatorvos, illetve egy lenyelt idegen testet is a recés gyomorban, amely feltehetően nagyon régóta lehetett a szervezetében, majd gyomorelzáródást okozva kiválthatta a végzetes betegséget – mondta az MTI-nek a park igazgatója.
A szerencsétlenül járt zsiráf testvérei, Theo és Luke azonban makk egészségesek, így – mivel kiderült, hogy nem a park hanyagsága miatt pusztult el az állat – a fajmegmentő program keretében akár új állat is érkezhet Szegedre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.