Ágnes laptopot nyert a Borstól

Bors
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 11. 12:00
Nagy az öröm a szegedi építészmérnök, Monostoryné Tóth Ágnes háza táján. A hölgy és családja rendszeres olvasója a Borsnak, kedvenc lapjuktól most laptopot nyertek.
Hudák Virág

Monostoryné Tóth Ágnes eddig csak tombolán nyert.

– Megvettük az újságot, de nem is a játék miatt. Mindig olvassuk, mert érdekes. Azzal téptük le a fület, hogy úgysem nyerünk, de azért megnézzük. Ekkor megláttuk a SZERENCSE feliratot, ami egy laptopot jelent. El sem tudom mondani, milyen boldog voltam. Nagy segítség lesz a munkámhoz, bár nem gépen tervezek. Asztali számítógépünk van, de a laptop, az más, azt vihetem mindenhová magammal. Még most is alig hiszem el – lelkendezett.

Gazdára talált ötvenezer forint is: egy nyugdíjas debreceni párhoz, Tóháti Istvánhoz és feleségéhez került. A pénznyereményt egy gyógyfürdős kikapcsolódásra költik majd.

– Mindennap vesszük az újságot. Mivel mindketten lábfájósak vagyunk, és hosszú évek óta nem voltunk kettesben nyaralni, így nagyon örülünk, hogy végre elmehetünk kicsit kikapcsolódni Berekfürdőre. Jót tesz az ottani víz – mondta meghatódva a feleség.
Jövő hétvégéig még számos nyeremény vár gazdára, így még minden olvasónk esélyes.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.