Támadnak a brutális állatkínzók Szegeden

vadkacsák
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 21. 12:00
Horrorfilmbe illő történet tartja lázban Szeged tarjáni városrészét. A helyi Zápor-tó vadkacsáit ugyanis egy brutális társaság gyilkolja. Az állatok nyakát puszta kézzel tekerik ki, s már viszik is haza ebédre vagy vacsorára. A madarakat néhány helyi asszony próbálja védelmezni.
Bors

Néhány hete még vidám, gyönyörű kacsacsaládoktól volt hangos a tarjáni Zápor-tó, de most már alig tucatnyi állat lézeng a vízben. A vadkacsagyilkosok ugyanis nap-nap után hordják haza az álla­tokat. Szabó Józsefné többször is szemtanúja volt a kegyetlen kacsairtásnak.

– Rendszeresen kijártam etetni a vadkacsákat, kicsik is születtek, minden olyan szép volt – kezdi a tarjáni asszony. – Egyik nap azonban arra lettem figyelmes, hogy mintha kevesebb lenne a kacsákból. Aztán hamar kiderült, egy felnőttekből és gyerekekből álló társaság áll a háttérben, ők gyilkolják ôket. Szörnyű volt látni: összeterelték az állatokat, majd kikapták őket a tóból, kitekerték a nyakukat, és elvitték a tetemeket. Még a kiskacsákat sem kímélték! – folytatja remegő hangon Szabó Józsefné.

–Ez állatkínzás! Persze megpróbáltam rájuk szólni, de az egyikük nevetve csak annyit mondott: miért, nem arra valók, hogy megegyük őket?
Mint kiderült, a fura társaság rendszeresen lopja a kacsákat, és bár az asszony ismerősei is szóltak már a tolvajoknak, semmi sem történik. Pedig már a rendőröknek is jelezték a mészárlást.

– Szóltunk a rendőröknek, de túl későn érkeztek – így az asszony. – Senki sem veszi komolyan, pedig ami itt történik, az több, mint kegyetlen! Boldog lennék, ha valaki segítene nekünk és megvédené a kacsákat!   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.