Szűkre szabta a kijáratot a szökni készülő rab

szemetes
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 27. 10:30
Bárki kerülhet szorult helyzetbe, de van, aki sokat tesz is érte, hogy bajba jusson. A képeinken szereplők szintén túl bátrak, túl kíváncsiak vagy túl ostobák voltak. A közös bennük: valamennyiüket megörökítette egy fotós.
Bors

Egy férfit furcsa baleset ért az egyik coloradói síparadicsom felvonóján. Utazás közben megnyílt alatta az ülés, ő lecsúszott, a gatyája pedig fennakadt. A turista fejjel lefelé, pucér altesttel csün­gött, amíg kiszabadították, szerencséjére az egyik bakancsa is beszorult, így kerülte el a halálos zuhanást.

A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk azt a férfit is, aki fejjel szorult be egy köztéri kukába a skóciai Aberdeenben. Azt nem tudni, hogy talált-e valamit a guberáló, de ha igen, ott hagyta, mert amikor kimenekítették, oxigénmaszk segítségével kellett magához téríteni.

A brazíliai Ceres városában járt pórul az a testes rab, aki merész szökést tervelt ki. A kaland tragédiába fulladt, mert elhibázta a lyuk méretét, és félúton megrekedt. Rafael Valadaón nemcsak a börtönőrök szórakoztak jól, hanem a fél világ is, ám számára nem volt mulatságos az eset, mert kiszabadítása után fájdalmai miatt kórházba került.

Egy tizenhat éves brit lány fejjel lefelé szorult két szikla közé, amikor a túrázás közben elejtett zseblámpáját akarta megkeresni. Rendőrök és tűzoltók egy órán keresztül küzdöttek a sokkos állapotba került fiatal kiszabadításáért, végül hidraulikus emelővel sikerült elmozdítani mellőle a köveket, majd kiemelték a résből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.