Aktuális

Szégyen: 52 ezret fizettettek egy turistával az étteremben

Balajti Péter, Hudák Virág

2013. június 14. péntek 11:00

Tizenkétezer forintot számoltak fel egy horvát turistának egy pohár borért és hatezret egy rövidért. Hiába óvják a külföldieket az idegenforgalmi honlapokon, újabb és újabb vendég tesz panaszt.

Három pálinka, egy pohár sör, két pohár bor, két energiaital meg egy kóla: ezekért fizetett közel ötven­két­ezer forintot egy turista a Facebookra feltöltött számla szerint. A Bors elérte azt a férfit, aki az 51 689 forintos számlát feltöltötte a közösségi portálra.

– Nem értettük, miért nézegeti gyanakodva az étlapunkat egy 30 körüli horvát vendég – magyarázza a neve elhallgatását kérő felszolgáló. – Kiderült: pórul járt egy másik helyen a hét elején.

A tripadvisor.com uta­zási honlapon a számlát kiállító fővárosi, belvárosi Frizzantét az értékelők szintén lehúzzák: 92 százalékuk szerint szörnyű a hely. Vigyázz! Minden csalást te fizetsz meg – szól az egyik bejegyzés. A hely nem ismeretlen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság előtt sem.

– Több bejelentés is érkezett hozzánk a hely kiugróan magas számláiról, ám az ellenőrzések során minden megfelelt az előírásoknak. Az árlista az étterem előtt jól látható helyen van, és minden asztalon ott az étel- és itallap az árakkal – közölte dr. Fülöp Zsuzsanna szóvivő.

Kováts Attila, az étterem igazgatója is erre hivatkozik.

– Azt is kiírtuk: kérjük, olvassák el figyelmesen árainkat! Nem minden ilyen drága, de úgy döntöttünk, a támadások miatt a legnépszerűbb tételek árát húsz-harminc százalékkal csökkentjük a jövő héttől. 

További cikkek

Tragédia

Négymilliárdos kártérítést követelnek a Hableány-tragédia áldozatainak hozzátartozói

Búcsú

Játék közben vesztette életét a The Voice és az X Factor fiatal tehetsége

Ez is érdekelhet

she.life.hu

Olyan nyelvleckét kaptam egy német pasitól, hogy míg élek, nem felejtem el

hirtv.hu

Lefejelte a vásárlót, aki csak a dohányboltba akart bemenni - videóval

szon.hu

Sajnos ez történt az Északi körúton! Súlyos sérülésekkel szállították kórházba!

origo.hu

Remekelt az iPhone 13 széria, újra az Apple a legnagyobb okostelefon-gyártó

vg.hu

Hatalmas pofont kapott a Netflix

mandiner.hu

Elemző: Azt hazudták pénteken, hogy meg lehet tartani április 3-án a baloldali népszavazást

origo.hu

Soha nem látott szalagkorlát épül egy magyar út mellett, meg fog lepődni, hogy néz ki - fotók

astronet.hu

A hétvége horoszkópja: új és szokatlan ismeretségek, váratlan szerelmek tűnhetnek fel a hétvégén

origo.hu

Emberi ürülékkel orvosolnák a műtrágyahiányt Észak-Koreában