Patkányok lepték el a királynő kastélyát

királynők
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 30. 11:00
Igaz, hogy a dolgos hétköznapokban is egész hadsereg lesi minden kívánságukat, mégis úgy érzik, egy kis vakáció nekik is jár. Királyok, hercegek, elnökök nyaralóhelyén lestük meg, milyen kényelmet igényelnek a világ uralkodói.
T.H.

Ezt az összeállítást sem lehet mással kezdeni, mint az angol királyi házzal. Amíg Károly herceg immár sokadszor tért vissza Erdélybe, addig II. Erzsébet a vakációt legszívesebben a skóciai balmorali kastélyban tölti, amit 2006-ban elleptek a patkányok, s emiatt csúszott a királynő nyaralása. Legalább ennyire a szívéhez nőtt a Britannia királyi cirkáló is, amelynek minden egyes szegletét az ő kívánságai szerint rendezték be. Nem véletlen, hogy a brit birodalom uralkodója többször is kijelentette: „a Britannia az én legkedvesebb kastélyom”.

Károly a romániai Zalánpatakon vásárolt házat és területet, amely a herceg egyetlen Anglián kívüli személyes birtoka. Legutóbb alig két hete járt ott. – Úgy sétálhatok itt, a falusi utcákon, mint bárki más. Jó érzés, hogy Miklósvár és Zalánpatak közösségének a részévé válhatok – mondta erdélyi vendéglátóinak Károly.

Mivel Kate nyár végére babát vár, ezért a hercegi pár az idén már áprilisban elment nyaralni. Egyre elterjedtebb ez az úgynevezett babaváró vakáció, amikor a leendô szülôk a terhesség első hat hónapjában szerveznek maguknak egy pihentető utazást, és nem csupán a királyi családok körében. Vilmosék amúgy nincsenek könnyű helyzetben, amikor a nyaralásaikat tervezik, hiszen olyan helyet kell választaniuk, ahol elbújhatnak a világ elől.

Így esett már többször is az Indiai-óceánban fekvő Seychelle-szigetekre a választásuk. Vilmos 2007-ben például kijelentette, az volt élete addigi legjobb nyaralása, és itt, az egyik szigeten töltötték a mézesheteket 2011-ben. Egyetlen ház napi bérleti díja is meghaladhatja az egymillió forintot, no de ők egy egész szigetet vettek bérbe – el lehet képzelni, mennyiért.

Farmert hord a király

Amíg a legtöbb koronás fő legalább a vakáció idején igyekszik elbújni a világ elől, addig Jordánia szépséges királynéja, Raina boldogan teszi közzé a Twitteren, hogy férjével és négy gyermeké­vel éppen merre jár. Így tett akkor is, amikor az olaszországi Elbán vakációztak. Az egyik képen a motoron ülő, farmert, fekete pólót és mellényt viselő II. Abdullah király is feltűnt, ezzel a bejegyzéssel: „persze én elfogult vagyok, de mindenki láthatja, hogy nagyon menő a királyom”.

A világ egyik legszebb és legbefolyásosabb nőjeként számon tartott Raina és férje egyaránt sokat tesz Jordánia modernizációjáért. Leginkább odahaza keresnek nyári „menedéket” a dán és a norvég uralkodóház tagjai. Frederik dán herceg és felesége évek óta a kis északi kikötővárosba, Skagenbe jár, és olykor Szardínián is nyaral.

Michelle egy vagyont költ

Bár nem királyok, mégis országokat vezetnek: végül ejtsünk néhány szót az állam- és kormányfőkről is. Mert korántsem biztos, hogy a koronás fők költik a legtöbbet. Az még az amerikai elnöknél is kiverte a biztosítékot, amikor kiderült, hogy Michelle Obama egyetlen év alatt kétmilliárd forintnak megfelelő összeget költött összesen negyvenkét napig tartó nyaralására, ráadásul úgy, hogy eközben a spanyol királyi pár vendégeként aligha kértek bérleti díjat a házigazdák.

A fisrt lady 2010 augusztusában a légierő különgépével érkezett a Son Sant Joan-i katonai bázisra, majd innen luxuslimuzinnal vitték a mallorcai Marivent-palotába, ahol a spanyol király idén a negyvenedik nyarát tölti különlegesen kényeztető körülmények között.

Amikor az elnök is a családdal tart, akkor a legtöbbször Hawaiit választják, itt, a Tek a Kaiula-öbölben már többször is béreltek házat, amely a hozzá tartozó négy és fél hektáros területtel együtt napi több millió forintnyi dollárba kerül. A 6,9 millió dollárt érő birtok kertjében egy lagunaszerű úszómedence is van, amelyet nyolc vízesés táplál.

Félmeztelen az elnök

Putyin előszeretettel tölti szabadidejét a Bajkál-tónál; néhány évvel ezelőtt bejárta a világsajtót az a fotósorozat, amelyen az oroszok elnöke horgászik, félmeztelenül lovagol. Angela Merkel és férje visszajáró vendég az olaszországi Dél-Tirolhoz tartozó Suldeni-hegyekben, a politikának valószínűleg örökre búcsút mondó, a napokban első fokon hét év börtönre ítélt Berlusconinak pedig Porto Rotondon (Szardínia) van nyaralója, ahová szívesen és gyakran utazik vakációzni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.