A fehérorosz Andrej Kacsulka nagyapja Magyarországon halt hősi halált a második világháborúban, de a családja nem tudta, hol nyugszik. Lánya, Andrej édesanyja mindig kérlelte a fiát, kutassa fel a nagypapát, akire ő nem emlékezett, hiszen négyéves volt, amikor jelentkezett a frontra.
– Nagyapám hazafias érzésekkel telve indult a frontra 1941. június 22-én. Alekszej Homjakovnak hívták, erős ember volt a maga 190 centis magasságával, és jellemző volt rá, hogy mindenről beszélt, amiről akkor tilos volt – mondta az unoka. Andrej évtizedeken át kutakodott, de csak tavaly talált rá Budapesten dokumentumokra, amelyek nyomán fellelte a kaposvári sírt.
A család évekig nem hallott Alekszejről. Csak a nagymama halála után került elő a halotti bizonyítvány, amiből megtudták: Alekszej Magyarországon esett el. – Nem volt könnyű dolga Andrejnek, mert a nagyapját háromszor temették újra. Először a templomkertben, majd az összes szovjet katonát a főtéren álló második világháborús emlékmű köré vitték át, később került Kaposvár polgári temetőjébe – ezt már Szvetlana Gokieli, az orosz hagyományőrzők kaposvári egyesületének elnöke teszi hozzá.
– Nagyapámat őrmesterként szakaszával együtt a német–magyar csapatok Kaposvár környékén állították meg, és március 7-ig tartották a frontot - veszi át a szót Andrej. Homjakov őrmestert az utolsó harci napon Kadarkúton találta el egy repesz a halántékán. Még elvitték a templomból átalakított hadikórházba, majd a közeli klinikára, de ott elhunyt. 39 éves volt.
– Amikor végre ott álltam a sír előtt, azt hittem, megszakad a szívem. Zokogtam és minden rokona nevében meghajoltam nagyapám előtt. Boldog voltam, hogy teljesítettem anyám álmát, bár szegény ő ezt nem érhette meg. Hoztam egy kis földet a sírról és hálás vagyok a magyaroknak, hogy az összes szovjet sírt tökéletes állapotban őrizték meg – zárta le történetét Andrej.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.