Aktuális

Medencés partira ment, most kómában fekszik

Bors

2013. június 20. csütörtök 15:00

A mexikói Leon városában egy medencés parti igen okos szervezői azzal akarták feldobni a hangulatot, hogy folyékony nitrogént öntöttek a vízbe. A vendégek ugyan nem fagytak bele, viszont a nitrogén kémiai reakcióba lépett a klórral és a mérgező felhő sokkoló véget vetett a bulinak.

A Jägermeister által szponzorált rendezvényen több mint kétszáz vendég jelent meg, és mindenki remekül szórakozott, amíg a szervezők ki nem találták, hogy mennyire menő lenne, ha folyékony nitrogénnel érnének el ködszerű hatást a medence felett.

A szemtanúk beszámolói és a helyszínen készült videófelvételek alapján a stáb hordókból öntötte a már önmagában sem veszélytelen anyagot a vízbe.

Ekkor kezdődtek a gondok, a nitrogén ugyanis feloldódott a vízben, majd reakcióba lépett annak klórtartalmával, és egy mérges gázfelhő keletkezett. A folyékony nitrogén füstje miatt ezt csak akkor vették észre a partizók, amikor már fojtogatta őket a vegyi anyag.

A parton táncolók vették észre, hogy egyre többen elájulnak a vízben, és azonnal segítségért szaladtak. Az áldozatokat kihúzták a medencéből a mentők, majd mindenkit kórházba szállítottak. Többüknél szív- és keringési problémákat állapítottak meg, de sikerült stabilizálni az állapotukat.

Egy 21 éves fiú, Jose Ignacio Lopez del Toro azonban azóta is kómában fekszik az intenzív osztályon.

Az egyik hostess, aki italokat szolgált fel a vendégeknek, szintén a medencében volt és el is ájult a gáztól. Jael Jimenez elmesélte a Dail Mailnek, hogy az élete csak hajszálon múlott.

- Úgy vették észre, hogy baj van velem, hogy a tálcám a vízen lebegett. Egyénként megfulladtam volna.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

További cikkek

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 27.: a Rák angyalként segít mindenkin, a Vízöntő megmutatja érzéseit

metropol.hu

Lassan indul a nap a Bika jegy szülöttének, de hatalmas meglepetésben lehet része

magyarnemzet.hu

Márki-Zay évek óta szitokszóként használja a „fogyatékos” kifejezést

beol.hu

Kelemen Imre lett az év embere

origo.hu

Egy év alatt 224 új fajt azonosítottak a Mekong-térségben

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Izland nyert, de a franciák vereségére is szüksége van az elődöntőhöz

vg.hu

Tüdőátültetésre várt halála előtt Csollány Szilveszter

origo.hu

Drónnal figyelték a forgalmat az egri rendőrök, alig hitték el, amit egy körforgalomnál láttak - videó

vg.hu

Jótékonykodásra is fordít vagyonából Rihanna, a világ leggazdagabb énekesnője

mandiner.hu

Horvátország Bradley gyalogsági harcjárműveket vásárol az Egyesült Államoktól

origo.hu

Meghozta az autós futár a rendelést, meglátta a lépcsőt, a következő jelenet eszméletlen volt