Helyreigazítás

PUBLIKÁLÁS: 2013. június 28. 20:25

Lapunk 2013. május 31-i számában a Lídiából Nikolas: férfiként nehezebb című cikkben hivatkozottakkal és állítottakkal ellentétben nem igaz, hogy Nikolast a volt munkáltatója megalázta vagy megkülönböztette volna nemi identitása vagy egyéb védett tulajdonsága miatt. Nikolas a volt munkáltatójával szemben felhozott panaszaival – melyek a cikkben is szerepelnek – 2012 márciusában az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.

A lefolytatott széleskörű bizonyítási eljárások alapján a hatóság 2012. július 9-én kelt határozatában a Nikolas által előterjesztett panaszokat minden tekintetben elutasította és megállapította, hogy Nikolas volt munkáltatója „…a tőle elvárható módon járt el ebben az élethelyzetben, az egyenlő bánásmód követelmények tiszteletben tartásával, magatartásával, hozzáállásával, intézkedéseivel inkább segítve, mintsem hátrányt okozva munkavállalójának.”

A hatóság határozatát Nikolas keresettel támadta meg a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt. A bíróság 2013. április 8-án kihirdetett jogerős ítéletével Nikolas keresetét minden tekintetben elutasította, és a hatóság határozatát helybenhagyta.

A bíróság jogerős ítélete alapján megállapítható, hogy Nikolasnak a volt munkáltatójával szemben felhozott és a cikkben is részletezett panaszai, állításai minden tekintetben alaptalanok voltak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.