Hálából óriásplakátot kapott a budapesti tanárnő

– Mintha Lucát láttam volna az egyik óriásplakáton, és a Judit néni feliratot. Aztán a következő villamos-megállónál megpillantottam az osztályomat ábrázoló óriásplakátot a nekem szóló üzenettel. Potyogtak a könnyeim a meghatottságtól.

Össze kellett szednem magam, hogy az osztály elé léphessek, ahol egy ráadásműsor, mi több, egy cirkuszi produkció és mintegy kétszáz egykori tanítványom várt rám. A szülői segítséggel készült meglepetésbe még a férjemet is beszervezték. Mindezt hatalmas titokban, pedig az osztályomba jó pár cserfes diák jár – meséli Csiszárné Tarcsi Judit, a Városligeti Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanító nénije.

A gyerekek egymás szavába vágva sorolják, miért imádják Judit nénit.

– Sosem unalmasak az órái, sokat viccelődünk és játszunk. Gyakran megyünk kirándulni és várost nézni – így a tízéves Sasvári Emília.

– Ha egy feladatot többször is el kell magyaráznia, akkor sem kiabál – teszi hozzá Bán Záli. Kovács Eszter arra emlékszik vissza szívesen, hogy sok pályázatra benevezte és felkészítette az osztályát, s mindig a legjobbak között végeztek.

– Ha rosszak vagyunk, megdob minket krétával. Ilyenkor vagy visszadobjuk, vagy gyűjtjük, aztán versenyzünk, ki kapott többet – fecsegi ki Märcz Anna. S hogy mit gondol róluk Judit néni?

– A gyerekek tükrök, éppen ezért egy pedagógus minden szava és tette felelősség. A mai gyerekek nem rosszabbak, viszont érettebbek. Van, amit nálam is jobban tudnak, s én nem röstellek segítséget kérni tőlük – vallja a pedagógus. – A gyerekek tudják, hogy a tiltásom mindig féltésből, tapasztalatból fakad, de ha baj van, számíthatnak rám.

Judit néni nyugdíjba megy. S hogy mihez kezd majd, ha kicsengetnek? – Ezer tervem van!