Eltűnt fiú: a bukás miatt rohant világgá Kálmánka

bukás
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 17. 09:00
Megbukott, ezért rohant el fejvesztve az iskolájából a 13 éves Vidák Kálmán. A kisfiút péntek óta nem találják, nevelőszülei értetlenül állnak az eset előtt. Kálmánkát több száz ember keresi.
Bencze Brigitta

Több napja keresi egész Tárnok a 13 éves Vidák Kálmánt.

A fiút pénteken látták utoljára, Kálmánka ugyanis ekkor tudta meg, hogy megbukott egy tantárgyból. A kisfiú vélhetően összeomlott a bukás hallatán, így fogta magát, és kirohant a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából.

Ekkor látták utoljára. Azóta szinte mindenki, aki Tárnokon él és mozog Kálmánkát keresi, mára több száz fős csatárláncban kutatnak a fiú után.

– Amikor az eltűnésről értesültünk, azonnal mozgósítottuk az embereket – mondta a település polgármestere, Szolnoki Gábor. – Jelenleg több mint kétszázan keresik őt. Tűzoltók, rendőrök, polgárőrök nyolc különböző ponton, kutyákkal is kutatják a fiú nyomait. Amilyen gyorsan csak tudtunk, reagáltunk, a civilek is egyre többen jelentkeznek, hogy beszállnak a kutatásba. Kálmán tanárai, osztálytársai, mindenki. Szerencsére nagy az összefogás a településen – teszi hozzá a polgármester.

Mint elmondta, a gyermek nevelőszülőknél, de jó körülmények között, testvéreivel él. A nevelőszüleivel mindig is harmonikus volt a kapcsolata, sosem volt ehhez hasonló, meggondolatlan lépése.

Ezt a fiú nevelőapja, Lajos is alátámasztja: – Nagyon megdöbbentünk, amikor megtudtuk, mi történt, hiszen sosem csinált ilyet Kálmán – ingatja a fejét az aggódó nevelőapa.

– Nem értjük, hiszen itthon sosem volt vasszigor, arra neveltük a gyerekeket, hogy bármilyen problémájuk van, csak mondják el, és közösen megoldjuk őket. Ezért sem értjük, miért menekült el. Az eltűnése napjától fogva keressük. Voltam fent Budapesten, de nem akadtam a nyomára. Vagy Budapesten vagy itt Tárnokon rejtőzik valahol – mondja az apa.

– Csak az a fontos, hogy előkerüljön, nagyon aggódunk érte. Nemrég egy elhagyott, fél pár gyerek­cipőről hoztak egy képet a rendőrök, félve néztem meg. Szerencsére nem Kálmáné volt…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.