Elképesztő: csaja fizette a férfi mellműtétjét

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 07. 18:30
Végre tökélestes kapcsolatban él az a fiatal brit pár, amelynek férfi tagja, nőként kezdte életét. Barátnője végig mellette volt, sőt melleltávolító műtétjét is kifizette.
Bors

A 23 éves Kirone McCaffrey női testbe született, de már gyerekkora óta tudta, ó valójában férfi – írja a The Sun. A srác egész életében gyűlölte testét és bár fiús ruhákat hordott, mellei borzasztóan zavarták. Ugyan a hormonkezelést elkezdhette, amitől vonásai férfiassá váltak, kinőtt a szőre és szakálla, azonban a kebleket nem tüntették el a pirulák. McCaffrey viszont nem tudott elég pénzt összeszedni a műtétre.

Végül a srác életét barátnője változtatta meg, minden szempontból. A lány már az első találkozáskor tudott arról, hogy a fiú női testben él, de így is azonnal beleszeretett. Hamar járni kezdtek és bár szexelni nem tudtak, kapcsolatuk napról napra mélyebbé vált. Olyannyira, hogy egy év járás után a lány azzal lepte meg pasiját, hogy befizette a fiút egy melleltávolító műtétre.

- Végre igazi férfinek érzem magam. Nekem van a legszuperebb barátnőm az egész világon, remélem egy nap majd összeházasodunk – mondta McCaffrey a riportereknek.

További képekért kattintson ide

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.