Angliában született egy kisbaba a legálisan elvégezhető abortusz időpontjának utolsó előtti hetében, azaz 23 hetesen. Safari Hutchison súlya alig volt több, mint egy fél csomag cukor, ráadásul az orvosok sem tudtak semmit garantálni az anyjának.
A koraszülött kisfiú szívét azonnal meg kellett műteni, mert még nem fejlődött ki teljesen, de ezen kívül több életmentő operációt is végrehajtottak rajta a hat hónap alatt, és végül Nadine Osbourne hazavihette a kicsit. Az asszony még 2008-ban 19 hetesen elvetélt, ezért, amikor érezte, hogy elfolyt a magzatvize, iszonyatosan megijedt.
"Az orvosok a műtőben azt mondták, hogy nem tudják megmondani túl fogja-e élni a fiam. Sok vért vesztettem, de cseppet sem érdekelt, hogy velem mi van, kizárólag a fiamra koncentráltam. A legnehezebb az volt, hogy öt hétig egyáltalán nem nyúlhattam hozzá, nem ölelhettem meg" - mondta Osbourne.
Az család nagyon büszke a kisfiúra, hogy ilyen erős volt. Az anyja és az apja szerint boldog kisbabának tűnik, mosolyog és kiegyensúlyozott. Ma már három-négy órákat alszik, és amikor felébred, mindig éhes. Szülei nagyon örülnek, hogy ilyenkor sír, mert ez azt jelenti számukra, minden a legnagyobb rendben van, egészséges.
Az anyuka arról is beszámolt a Daily Mailnek, hogy többször volt életveszélyben a pici, egyszer leálltak a veséi, egy másik alkalommal pedig majdnem megfulladt, mert a elmozdult az a szerkezet, amely levegőt pumpált a tüdejébe. De mindezek ellenére úgy tűnik, teljesen egészséges felnőtt válik majd belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.