Titokban tinilányokat filmezett szex közben Attila

tinilány
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 18. 12:00
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított egy egri férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2010 nyara óta folyamatosan, több fiatalkorú lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, valamint tudtuk és belegyezésük nélkül pornográf tartalmú felvételeket készített róluk.
Bors/police.hu

A police.hu tudósítása szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, miszerint az egyik fiatal lányt megfenyegette, hogy ha nem folytatja vele a kapcsolatot, akkor nyilvánosságra hozza a felvételeket.

A nyomozók a napokban házkutatást hajtottak végre Sz. Attila egri otthonában, melynek során különböző adathordozókon pornográf felvételeket, illetve több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak.

Az eljárás során a férfitól lefoglaltak az intézkedő rendőrök egy engedély nélkül tartott vadászfegyvert és éles lőszereket is.

A 43 éves féri ellen tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntett, kényszerítés bűntett és lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését, amelyet az Egri Járásbíróság tegnap el is rendelt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.