Tarlós István: vége a playbacknek

zene
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 31. 13:00
Vége a zenére tátogásnak. A Fővárosi Közgyűlés határozatában közölte: a jövőben csak olyan koncerteket támogatnak közpénzből, amelyben a közreműködő zenészek és énekesek élő produkcióval lépnek fel.
GJ, Hu-Zo

A zenészek többsége ujjongva fogadta a főváros határozatát, az internetes hozzászólásokban megoszlanak a vélemények arról, hogy az élő produkció vagy a zenei alapról történő, szinte CD-minőségű fellépés a sikeresebb-e egy rendezvényen.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a döntést azzal indokolta: a határozat ösztönzi az élő zene használatát, védi a muzsikusok és énekesek érdekeit. A döntés kedvező hatással lehet azon rendezvények szervezőire, akik eddig anyagi vagy egyéb megfontolásból nem fordítottak figyelmet arra, hogy élő zenével tegyék színvonalasabbá a meghirdetett programot.

Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskola igazgatója 16 éve tanítja ki a zenészeket. Úttörője volt hazánkban a playback visszaszorításának. Két éve már sikerült elérnie, hogy a kőbányai rendezvényeken kizárólag élő produkciókat finanszíroznak közpénzből. Ehhez később csatlakozott Eger és több kisebb település is.

– Óriási lépésnek tartom, hogy a főváros az élő zene mellé áll. Egyszerűbb volt zenei alapról tátogni, mint beállítani a hangszereket, és élőben is százszázalékos produkciót nyújtani – nyilatkozta a Borsnak a zenész.

Budapest Főváros Önkormányzata saját szervezésű rendezvényei elsősorban a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó programok, megemlékezések, mint március 15., augusztus 20., október 23. és a főváros ünnepségei.

Így látják a sztárok

Fluor Tomi: El kell fogadni mindenkinek, hogy nem a hatvanas években vagyunk. Létezik és virul az elektronikus zene. Kevesen tudják: egy igényes zenei alap megalkotása roppant hosszú idő, komoly munka
.

Falusi Mariann: Szenzációs döntés. Mi húsz éve a saját finanszírozásunkban látjuk vendégül szilveszterkor Budapest lakosságát élő zenekarral. Örülünk neki, ha ezt ezután anyagilag támogatni fogják az illetékesek.

Varga Miklós: Saját fellépéseim kilencven százalékában félplaybacket használok, vagyis én élőben énekelek, de ennek csak egy oka van, hogy alig van hely, ahol egy zenekart ki tudnának fizetni. Ez szerintem nem változik
.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.