Megrázó vallomást tett a gyerekgyilkos

hazugság
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 02. 18:30
A 47 éves férfi a bíróság előtt arra hivatkozott, hogy pánikba esett, amikor halálra gázolt egy ötéves kislányt, és csak arra emlékszik, hogy megpróbálta újraéleszteni. A gyerek holtteste azóta sem került elő.

Az ötéves April Jones még októberben tűnt el walesi otthonából, és hiába kereste szinte az egész város, nem akadtak a nyomára. Később jelentkezett a rendőrégen egy 47 éves részeg férfi, Mark Bridger, aki állította, elütötte a kislányt, de arra nem emlékszik, mi lett a holttesttel, írja a The Sun.

Vallomása szerint - amelyet most a bíróságon is előadott - véletlen baleset történt, amikor a kislány biciklivel kiszaladt elé az útra, ő pedig elgázolta terepjárójával. Utána állítása szerint megpróbálta újraéleszteni, de nem sikerült, majd pánikba esett, és nem emlékszik, mit tett a gyerek testével. Annyit tud visszaidézni, hogy miután észrevette, hogy a kislány halott, még órákig kocsikázott vele a városban. Arra a kérdésre, hogy miért nem vitte kórházba, szintén a pánikot hozta fel mentségként.

Bridger egyelőre tagadja, hogy elrabolta és meggyilkolta a gyereket, a vád viszont ezt szeretné rábizonyítani, szerintük ugyanis a férfi hazudik. Ezt támasztja alá, hogy házában megtalálták April vérét.

A kislány eltűnése és halála hatalmas felháborodást és gyászt váltott ki a helyi közösségben, Bridger vallomását is többször sírás szakította meg a tárgyalóteremben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.