Imádja a benzingőzt szolnoki nyugdíjas házaspár

házaspár
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 04. 16:00
A motorok körül forog a Bujdosó család élete. István és Márta ugyanis szerelmesei a kétkerekűeknek, számos ritkaság pihen a garázsukban. A csodákon a mai napig furikáznak, és semmi pénzért nem válnak meg szeretett járgányaiktól.

A nyugdíjas Márta és István szolnoki garázsában motorkülönlegességek állnak. A házaspár évek alatt 13 ritkaságot szerzett és újított fel, amelyeket a mai napig is dédelgetnek. Nem meglepő, hogy megismerkedésüket is egy járgánynak köszönhetik.

– Egy motorostalálkozón voltunk, amikor Márta kipróbált egy kétkerekűt. Abban az időben ritkaság volt, ha egy nő motorra pattant, nem csoda, hogy azonnal megakadt rajta a szemem – mosolyog István.

A motorok iránti szen-vedélyük azonban a házasság után sem csillapodott. – Az elsőt azért vettük meg, hogy felújítsuk, és eladjuk, de beleszerettünk. Aztán szépen sorban jött a többi. Beutaztuk rajtuk az egész országot, motorostalálkozókra jártunk – lelkendezik Márta, ugyanis ő sem maradt le férje mögött: egy gép az ő termetére lett átalakítva.

– Alacsony vagyok, így nem tudom vezetni a legtöbb járgányt. De az egyiket az én méretemre alakította át a férjem – mosolyog az asszony. A házaspár a mai napig használ egy-egy veterán különlegességet, azzal vásárolnak, járkálnak a városban, sőt korukat meghazudtolva trükköznek is a járgányokkal. – Megesett, hogy egy rendőr is csak a motoromra volt kíváncsi igazoltatáskor – nevetett az asszony.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.