A kormány miatt lett öngyilkos egy 53 éves nő

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 12. 20:00
A középkorú asszony imádott ott lakni, ahol már közel húsz éve élt, de egy újonnan kivetett adó miatt el kellett volna költöznie. Inkább öngyilkos lett - búcsúlevelében a kormányt hibáztatta.
Bors

Egy teherautó elé vetette magát és szörnyet halt - így lett öngyilkos 53 évesen egy brit asszony.

A Daily Mail beszámolója szerint Stephanie Bottrill azért dobta el magától az életet, mert nem tudta fizetni az úgynevezett bedroom tax - hálószoba-adó - összegét, ami havi harmincezer forint körüli plusz költséget jelentett volna neki.

A brit kormány olyan önkormányzati lakásokra veti ki ezt az újfajta adót, amelyekben üres szobák vannak. Az autoimmun betegségben szenvedő asszony 18 éve élt a szociális támogatással bérelt lakásban, amelyben két üres szoba volt, miután a felnőtt gyerekei már elköltöztek.

Mivel az önkormányzat nem tudott másik, megfelelő lakást ajánlani neki, csak olyat, ahová nem akart elköltözni, a nő kétségbeesésében inkább a halált választotta.

Búcsúlevelében ezt írta a gyerekeinek: „Ne hibáztassátok magatokat, amiért eldobtam az életemet. Ezért egyedül a kormány felelős.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.