31 órát trükközött a rekorder bűvész

rekordkísérlet
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 22. 17:30
Két világrekordot is felállított Lui a hétvégén. A magyar bűvész a leghosszabb folyamatos bűvészkedés és az utcai bűvészkedés csúcsát is magáénak tudhatja.
Balajti Péter

Ahelyett, hogy felgyorsította volna az időt, becsülettel végigbűvészkedte a hétvégi ­rekordkísérle­tét Lui.

– A folyamatos bűvészkedés csúcsát egy angol tartotta 30 óra 45 perces idővel. Eldöntöttem, én 31 órán át fogok trükközni. Sikerült is – meséli a Borsnak Lui, aki ezzel Richard Smith ­Guin­ness-rekordját szárnyalta túl. – Óránként öt perc szünetet tarthattam, de csak kilencszer éltem a lehetőséggel. A műsor a siklósi termálfürdőben zajlott. A legnagyobb sikert az a mutatványom aratta, amikor a vendégtől kölcsön kért 500-asból 2000 forintot varázsoltam, s azt adtam vissza – nevet a rekorder, aki kártyával, kendővel, kötéllel, karikával és érmével is bámulatos dolgokat művelt.

– Volt, hogy miközben egyik kezemmel ettem, a másikkal bűvészkedtem. Több holtponton is sikeresen átlendültem. Ebben nagy szerepük volt a barátaimnak, akik meglepetésként csak azért utaztak le, hogy engem lelkesítsenek. Müller Attila például a legjobbkor érkezett, ő masszírozta helyre a 24 óra után begörcsölt kezem – árulja el Lui, aki egyszer sem hibázott a rekord során.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.