Ötszáz férfit tett bűnözővé a tiniprosti

tinilány
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 15. 19:00
A most húszéves nő 11 éves korában döntött úgy, hogy prostitúcióból fog megélni. A férfiak duplán fizettek neki, amikor megtudták hogy kiskorú.
Sz. T.

– Tizenegy évesen láttam egy filmet a gyerekprostitúcióról, s akkor döntöttem el, hogy a szexszel fogok sok pénzt keresni – írja le a 20 esztendős Lisa Müller a most megjelenő „Válassz engem, fizess értem, tegyél tönkre!” című önéletrajzi könyvében.

A fiatal német nő hamar a tettek mezejére lépett, az őt egyedül nevelő anyját nem érdekelte, mit csinál, így 14 évesen már valóban a testéből élt.

– Száz eurót kaptam az első alkalomért, s meg kell mondanom, jól éreztem magam közben. Olyan természetes volt számomra a szex, mint másnak a kávézás, s csakhamar sok ezer eurót kerestem havonta – árulja el a kötetben, de mindenkit lebeszél arról, hogy kövesse a példáját.

Ugyan a könnyen jött pénzt, s amit abból vásárolt, élvezte, de egyre mélyebbre és mélyebbre csúszott a magát interneten áruló lány.

– Legalább félezer férfival voltam együtt, s mivel a kiskorú prostikkal közösülést a törvény tiltja, mindegyikből bűnözőt csináltam. Pedig tudták, hogy hány éves vagyok, mi több, ezért voltak hajlandók többet fizetni.

Lisának a „szakmájából” két éve lett végleg elege, amikor egy büdös férfi, akivel még pénzért sem volt hajlandó lefeküdni, megerőszakolta.

– Meggyűlöltem a férfiakat, s tartok attól, hogy soha nem lesz már normális nemi életem. Most egy 47 éves férfival élek, együtt, szeretem is, de a szexről a legszívesebben lemondanék. Ha meglátom a kéjes vágyat a tekintetében, ki tudnám kaparni a szemét.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.