Őrök védték a Kossuth téri favágókat

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 20. 13:00
Hajnalban indultak be a fűrészek a Kossuth téren, hogy kivágják az átépítés útjában álló fákat. Több tucat növényt vágtak ki. A Védegylet szerint jogszerűtlen volt a fakivágás, de hiába tiltakoztak.

Hiába alkottak riadóláncot a Védegylet Egyesület tagjai, hajnalban a Kossuth teret átépítő munkások nekiláttak az útban lévő fák kivágásának – mondta a Borsnak Visnyovszki András, a Védegylet szakértője.

– Hajnalban kezdték. Ez most valami új módi lehet, nem tudjuk, miért kell titokban fákat kivágni. Ott voltunk öten már reggel öttől, de miután kiabáltunk, hogy ne bántsák a fákat, kiküldtek száz biztonsági embert, hogy álljanak kordont. Ezután már nyugodtan nekikezdtek a munkáknak.

A látványtervek egyébként egyáltalán nem indokoltak ilyen mértékű fakivágást, nemcsak a hárs-, de a platán-, illetve a fenyőfák is a fűrész alá kerültek. Persze velünk szóba sem álltak, nem mondtak semmit – mondta a szakértő. Pedig a korábbi fakivágást nem csak az ombudsman, de az ügyészség is jogilag problémásnak találta.

A helyszínen járt kora reggel Scheiring Gábor, az LMP országgyűlési képviselője is, aki megdöbbent a gyors pusztításon. A honatya elmondta: ő sem érti, miért kellett egy mélygarázs miatt ötvenéves fákat kivágni. 

Megkerestük az V. kerületi önkormányzatot is, hogy ők mit szólnak az ügyhöz. Sajtóosztályuktól azt a választ kaptuk, hogy az Országgyűlés Hivatala a Kossuth tér átépítéséhez 2012 júliusában kapta meg a jogerős építési engedélyt. – A térrendezéshez minden hatósági engedélyt beszereztek, és a kivitelező ezek szigorú betartásával végzi a munkát. Az átépítés egyik fontos célja a zöldfelület-növelés, így nemhogy csökken, hanem 29%-ról 33%-ra nő, többek között fapótlással – tudtuk meg az önkormányzattól. 

Szerettük volna megkérdezni az Országgyűlési Hivatalt is, de ott hiába tettük fel a kérdé­seinket, lapzártánkig nem kaptunk választ. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: csak rossz állapotú fákat vágtak ki a téren a járókelők biztonsága érdekében. Visnyovszki András lapunk érdeklődésére egyszerűen nevetségesnek minősítette a hírt, szerinte a fák egészségesek voltak. Az MTI szerint 133 előnevelt fát ültetnek majd a most kivágottak helyére.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.