Meghalt Tocsik Márta, a 804 milliót kereső ügyvéd

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 17. 13:33
Hosszan tartó betegség után elhunyt Tocsik Márta, három héttel ezelőtt egy siófoki kórházban érte a halál. Már a temetése is megvolt Csornán. Az ügyvédnőt 1997-ben citálták bíróság elé, amikor egy hetilap megírta, hogy az ÁPV Rt. százmilliós nagyságrendű megbízási díjért alkalmazta külső szakértőnek, és összesen 804 millió forint sikerdíjat vett fel a vagyonkezelőtől.
Bors

Dr. Tocsik Márta közeli barátaitől értesült az ujasz.hu. hogy hosszantartó betegség után meghalt a kilencvenes években híressé vált ügyvédnő.

A Tocsik Márta akkor került a figyelem középppontjába, amikor 1996-ban az egyik hetilap megírta, hogy az ÁPV Rt.- től tíz százalékos részesedést kapott a munkájáért.így összesen 804 millió forint sikerdíjat vett fel a vagyonkezelőtől.

Első fokon a Fővárosi Bíróság 1999-ben felmentette őt, majd a Legfelsőbb Bíróság 2000-ben új eljárásra kötelezte. 2002-ben hűtlen kezelésért 4 év börtönre és 640 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték, 2003-ban azonban a Legfelsőbb Bíróság felmentette a vádak többsége alól, ugyanakkor magánokirat-hamisítás miatt 400 ezer forint pénzbírságra ítélte.

A polgári pert 2008 májusában elvesztette. A 804 milliós sikerdíjból 80 milliót tarthatott meg a jogerős ítélet alapján, 562 milliót plusz áfaösszeget vissza kell fizetnie.

A visszafizetés azonban kétséges volt, ugyanis az APEH már lefoglalta vagyontárgyai jelentős részét.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.