Laborc megbízásokat adott Portik Tamásnak

találkozó
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 23. 10:00
Nyilvánosságra hozta az mno.hu a titkosszolgálat akkori főnökének, Laborc Sándornak és Portik Tamásnak, az olajos alvilág ismert alakjának 2008-as találkozóin elhangzott beszélgetések leiratát.
Bors

„Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg” – mondta Portik Tamás, a hazai alvilág ­meg­határozó személyisége Laborc Sándornak, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati főnökének egy budapesti étteremben.

Laborc és Portik között legalább két személyes találkozó jött létre, amelyekről hangfelvétel készült.

A hanganyagok leiratát a belügyminiszter kezdeményezésére feloldották a titkos minősítés alól, a Magyar Nemzet nem sokkal később már részleteket is közölt belőle.

A jegyzőkönyvek szerint Portik Tamás kijelentette: „nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük a miniszterelnök urat vagy magában legalább az MSZP-t”. Az olajos bűncselekményekből meggazdagodott férfi felajánlotta, hogy az érdekeltségébe tartozó internetes oldalakat is a baloldal szolgálatába állítja.

„Én jól elvagyok a baloldallal, és mindent el fogok követni, hogy 2010 után is így maradjon” – nyomatékosította párthovatartozását az egykori energolos, aki arról is említést tett, hogy személyesen vitt pénzt MSZP-s politikusoknak, ami soha nem derült ki.

A Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatója Portikot arra biztatta, hogy a tudomására jutott információkat juttassa el hozzá. Laborcot minden érdekelte, beleértve a rendőrségi, bírósági, ügyészségi korrupciót és a politikusokat érintő kényes ügyeket is.

„Tehát úgy kellene valamilyen módon kezdeni. Ez bármelyik felület, tehát, érdekes az, amikor megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat bármivel (...) akár kupiba elvinni stb.” – mondta Laborc. „Én magamtól is, gondolom, hogy csinálhatok ilyet a későbbiekben, mert kuplerájban is érdekelt vagyok. Készüljön-e felvétel például?” – így Portik.

Az mno.hu szerint hosszabban beszélgettek a ­Fe­nyő-ügy­ről, amellyel kapcsolatban két olyan név is elhangzott, aki megrendelhette a gyilkosságot, de szóba került az Aranykéz utcai robbantás is.

Hogy ezt követően mi történt, nem tudni, mindenesetre Laborc egy olyan telefonszámot biztosított az ­egy­kori olajbűnözőnek, amelyen közvetlenül tudott nála jelentkezni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.