Kalózoknak és pecheseknek is van pártjuk

pártok
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 22. 10:00
Valamelyest csökkent Magyarországon a pártalapítási kedv, jelenleg ugyanis 126 pártot tartanak nyilván a hazai bíróságok, ám ezek többsége fantompárt, azaz jelöltet nem állítanak, és alig valaki hallott eddig róluk. Lapunk a legérdekesebb nevű szervezeteket gyűjtötte csokorba. A listát az Országos Bírósági Hivataltól kértük ki, ezek a pártok valóban léteznek.

Peches Üldözöttek Szövetségének Pártja

A „pártszékház” Budapesten, egy Vörösmarty utcai bérház második emeletén található. 1994-ben alapították. Az ügyészség célkeresztjében áll, az utóbbi tíz évben többször is meg akarta szüntetni. Az ok: két cikluson keresztül nem állított jelöltet. Pedig indult a választásokon, lajstromba is vették. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem akadt a pártnak egyetlen jelöltje sem, akire szavazni lehetett volna. Ez a legutóbbi hír róla azon kívül, hogy még ma is létezik.

Megoldás: Egyiksem!Civilkontroll párt

Együtt helyett akár Egyiksem párt is indulhat majd a jövő évi választásokon. – A párt azokat a pártokat keresi, amelyek a hitet, elsősorban a keresztyén világot, a családot, a hagyományos értékrendet tartják fontosnak. Azok a pártok, amelyek az együttműködést arra hegyezik ki, hogy minél előbb jussunk be a parlamentbe, majd utána lesz valahogy – nem az ideális partnereink – olvasható a párt honlapján. Külön érdekesség még a szervezet világmegváltó tesztje is. Külpolitikájuk fő küldetése pedig többek között Kína belső piacainak egy részének megszerzése.

Árpád Népe Magyar Nemzeti Párt

Nem baloldali, nem jobboldali, „csak” Magyar – hirdeti saját oldalán a neve alapján valóban minden ízében magyarnak tekinthető szervezet. A kiskunhalasi székhelyű párt az utóbbi években meglehetősen inaktív volt. A pár szó a pártról fül alatt például mindössze három szó található: Pár szó a pártról. Kis szervezet révén nem is meglepő, hogy nem bonyolítanak le túl nagy pénzügyi forgalmat, de legalább nyereségesek. Legutóbb feltöltött beszámolójuk szerint 2008-ban 5500 forint bevételük és 5300 forint kiadásuk volt.

Kalózpárt

Novemberben jegyezték be. Ez az egyetlen párt, mely megalakulása után azt is bejelentette, fel is oszlik, ha céljukat, a valós demokráciát elérik. Első politikai szereplésük alkalmával Bajnai Gordonba rúgtak bele. Az E2014 (Együtt 2014 – a szerk.) inkább egy élelmiszer-adalék jele, mint politikai alternatíva. Az európai Kalózpártok hálózata 2006-ban indult, először Svédországban alapítottak ilyen szervezetet.

Demokratikus Keresztény Királyság

2010-ben alapították, a főváros XI. kerületében van bejegyezve. Egyik célja, hogy a „lakosság szeretetben és harmóniában éljen”. Királyság pedig azért kell, mert ő „a nép atyja, aki ha kell, jutalmaz, de ha szükséges, hoz kemény döntéseket is”. Kétszáz tagja van, Három éve három jelöltje indult a választáson, gondosan kerülve a metropoliszokat: Hernádkakon, Nagymányokon, illetve Zalaegerszeg egyik választókerületében.

Magyar Zsellérek, Kisemmizettek, Kiszolgáltatottak Pártja

A párt esetében csak feltételezni lehet, hogy mezőgazdaságban dolgozók érdekeit kívánja védeni, ugyanis egyetlen hivatalos honlaphoz sem tudtuk kötni a mátészalkai szervezetet. Egy néhány évvel ezelőtti Állami Számvevőszéki (ÁSZ) jelentés a bejegyzett, de törvényes gazdálkodást nem igazolt pártok közé sorolta a zselléreket. A szó egyébként a feudalizmusban bukkant fel, jelentése: föld nélküli jobbágy.

Hunok Nagy Szövetsége Párt

A több mint három éve létező párt alapvetése szerint az emberiség sorsa a magyarság kezében van. Programjukban többek között a hitelek, a közüzemi számlák és Trianon felülvizsgálatát tűzték ki célul.

Aquila Párt

Egy hónapos az Aquila Párt. Aquila (sas) szimbóluma az isteni királyt, mint a Fény Fiát jeleníti meg az igazság jelképeként Krisztust. Céljai között szerepel a maximális népszeretetet kell tetteink-ben érvényesíteni – olvasható a párt honlapján.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.