Hozzánőttek a tévéhez a magyarok

Tévén élnek a magyarok! Egy most kiadott Nielsen-felmérés szerint 2013 első negyedévében az ötven év felettiek 6 óra 51 percet tévéznek naponta. A 18–49 éves korosztály átlagosan 4 óra 31 percet, a gyerekek 3 óra 32 percet töltöttek naponta a képdoboz előtt, ami jóval több idő, mint tavaly.

Magyarázat lehet minderre a márciusi hóhelyzet, mely sokakat késztetett szabadtéri program helyett otthonmaradásra, de vonzónak bizonyultak az ebben az időszakban műsorra tűzött tehetségkutatók, új tematikus csatornák s az egyre terjedő késleltetett tévézési lehetőségek is.

– 1040 háztartásból álló minta alapján, 2400 nézőnél elhelyezett digitális mérőműszerekkel mérünk. 1996 óta folyamatosan nő a tévénézési idő. Míg kezdetben átlagosan 212 percet tévéztek a magyarok naponta, ez az idő 2004-ben már 270, 2012-re pedig 286 percre emelkedett – közölte a piackutató a Borssal.

Véleményük szerint a tévénézési szokások változása mögött a megnövekedett csatornaválaszték, az új műsorformátumok megjelenése és a házon kívüli szórakozásra elkölthető jövedelem csökkenése áll.

De vajon mindez mennyire jó?

Dr. Benedek Zsuzsanna pszichológus, pszichoterapeuta függőséget lát a kiugró tévézésben.

– A tévé kitűnő alibi arra, miért nem mozdulunk ki, miért nem nyitunk mások felé. Az emberek félnek a párkapcsolattól, a visszautasítástól, így kényelmesebb a négy fal között, a tévé előtt időzni. Erre rásegíthet a munkanélküliséggel járó, sok szabadidővel párosuló kilátástalanság, de a sok munkával járó túlhajszoltság utáni kikapcsolási vágy is. Pedig érdemes feltenni magunknak a kérdést, mi tesz igazán boldoggá, mi az életcélunk. Vajon tényleg arra az illúzióra vágyunk, amivel a tévé kiszolgál? Ha találunk egy hasznos célt, például a sportot, a lefogyást, ami könnyebben megy, ha a párunkkal vagy egy haverral, barátnővel együtt kezdjük el, az segíthet kikerülni a tévé bűvköréből. Van, akinek az kell a változáshoz, hogy megszabaduljon a tévékészülékétől, másnak a fokozatosság segíthet. Például talál magának heti két programot arra az időre, amit korábban masszív tévézéssel töltött, máris komoly lépést tett előre – tanácsolja a szakember.

Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a gardróbban tartotta a tévét, ami csak néha került elő.

– Emlékszem, ahogy a fiam rohant, hogy szeretné megnézni a Princ, a katonát, amit az ovistársai is néznek. Öt percig figyelte, aztán visszament játszani – idézi fel a történteket az ismert szakember, aki szomorúan hallja a legfrissebb tévénézési szokásokat.

– Több baj is van a tévézéssel. A tévé leülteti a gyereket, ezt az örökmozgó, világra kíváncsi lényt. Miközben a tévé előtt a haját csavarja, a körmét rágja, vagy ugrál a kanapén, s nő benne a feszültség, mely végül agresszióban robban ki. Ráadásul a televízió leállítja a belső mozit, azt, amitől játék közben a szőnyeg tengerré változik, a felolvasott mese pedig a fantázia által életre kel. Pedig a belső mozi fontos dolog, segít az információk feldolgozásában, csökkenti a feszültséget – mondja a szakember. – Iskoláskorig egyáltalán nem ajánlom a tévézést, az általános iskolás évek alatt is legfeljebb napi húsz percet, a szülővel közösen kiválasztott műsort nézve. A kamaszkortól aztán úgy tűnhet, nem lehet parancsolni a kölöknek, végérvényesen függővé válik, de ez nem igaz. Ha gyerekkorban nem alakult ki erős kötődés, akkor idővel visszatalál majd a gyerek az életbe – vélekedik a specialista, aki szerint sok múlik a szülői példamutatáson is, ami nem egyszerű, lévén sok felnőtt a képdoboz nyújtotta kábulatba menekül a nagy feszültségek elől.