Ellopta unokáját és eladta az újszülöttet a Facebookon

nagypapa
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 25. 15:00
Három és fél millió forintnak megfelelő összeget keresett pár napos unokáján egy indiai férfi. A nagypapa elvette a gyereket lányától és eladta a csecsemőt Facebookon.
Bors

Rövid időre gazdagodott meg unokáján az az indiai férfi, aki pénzzé tette a gyereket az interneten – írja a Daily Mail. A rendőrségi jelentésből kiderült, a nagyapa az egyik nővérrel szövetkezett a kórházban. Együtt tervelték ki, hogy ellopják a kisfiút és eladják egy Delhiben élő üzletembernek, akivel a Facebookon kezdtek levelezésbe.

A szülést követően a nővér elvette a gyereket az anyjától és azt mondta a nőnek, hogy kisfia beteg. Két nappal később a nagypapa közölte lányával, hogy a babája meghalt. A nőnek azonban néhány napon belül gyanússá vált az eset. A gyerek holttestét nem mutatták meg neki, és azt sem értette, apja hogyan gazdagodott meg egyik napról a másikra. Végül bejelentette a gyerek eltűnését a rendőrségen.

A hatóság emberei a nagyapát vitték be először kihallgatásra, aki bevallotta, hogy tervelték ki a bűncselekményt és vették fel a kapcsolatot egy emberkereskedővel. Ezt követően a rendőröknek nem esett nehezükre megtalálni az egészséges kisfiút a kórházban, akit azonnal visszaadtak az édesanyjának. A nagypapát és a nővért letartóztatták, a Delhiben élő üzletembert még keresik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.