Aktuális

Elképesztő: sokkolóan hatalmas fenekéből él az asszony –fotók

Bors

Létrehozva: 2013.04.14.

Barbie Edwards döbbenetesen nagy piaci rést talált, amit hátsójával tömött be. Az amerikai asszony egy vagyont keres azzal, hogy gigantikus méretű fenekén dolgokat egyensúlyoz. A nő elmondása szerint a közönsége imádja nézni, ahogy akár egy tálcányi ételt is fel tud szolgálni a fenekén.

A 42 éves Barbie Edwards gondolt egy –szó szerint - óriásit, és úgy döntött akkorára növeszti hátsóját, amekkora senki másnak nincs a világon – írja a The Sun. A családanya egész tinédzserkorban küzdött szokatlan alakjával, míg egy modellügynökség fel nem fedezte magának. Azóta Edwards feneke saját karrier csinált, ami hatalmas bevételt jelent az asszonynak.

A szociális munkásként dolgozó nő egy szórólapon látta meg, hogy a nagyméretű modelleket keres egy ügynökség. Azonnal jelentkezett a céghez, ahol beleszerettek húsos alakjába, és fotósorozatot készítettek róla. Ekkor jött rá az asszony, hogy óriási fenekével rengeteg pénzt kereshet.

Hátsója számára külön internetes oldalt csinált, aminek fél év alatt több mint 4000 követője lett. A látogatók megkérhetik, hogy egyensúlyozzon dolgokat a fenekén, ő pedig boldogan tesz eleget a kívánságoknak. Hatalmas testészével egy egész étellel telirakott tálcát is fel tud szolgálni.

Edwards fenék-projektje csupán hat hónapja indult, azonban ez idő alatt már több mint 6 millió forintnak megfelelő összeget keresett. – Soha nem gondoltam volna, hogy pont a fenekemmel fogok pénzt keresni. Engem is meglepett mekkora sikere van. Naponta több száz kérést kapok. A férfiak egyszerűen megőrülnek a hátsómért, ami valljuk be csodálatos érzés – nyilatkozta az asszony a riportereknek

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák