Döbbenet: 87 nap eltéréssel születtek az ikrek

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 28. 23:00
Ilyen még nem volt: három hónap eltéréssel jött világra egy ikerpár két tagja. Anyjuk csodának tartja a történteket, a kicsik a Guinness Rekordok könyvébe is bekerülhetnek.
Bors

Amy és Katie között ma már alig van különbség, pedig az egyikük súlyosan alulfejlett koraszülöttként jött világra, míg a másik majdnem végig kivárta a kiírt időt. ilyet még a tapasztalt orvosok sem láttak, írja a Mirror.

Amikor az ikrekkel várandós Mary Jones-Elliottnál a kelleténél hónapokkal előbb megindult a szülés, azt hitte, mindkét gyereke koraszülöttként jön világra - ám csak az egyik született meg. A másik úgy döntött, jól érzi magát a mama hasában, úgyhogy vár még egy kicsit, és végül csak 87 nappal később bújt elő.

A két kicsi nem csak ezzel állított fel rekordot - az eddigi legnagyobb eltérés 84 nap volt két iker születése között - hanem azzal is, hogy mindketten épek és egészségesek. Az orvosok szerint erre nagyjából annyi esély volt, mint megnyerni a lottóötöst.

Igaz, a két gyerek születése közötti három hónap nem volt egyszerű. „Amy alig több mint négy hónaposan jött világra, és az életéért küzdött az inkubátorban, míg Katie a hasamban ugyanúgy veszélyben volt, és mindennap azért rettegtünk, túléli-e" - mesélte a 34 éves anyuka, aki végtelenül boldog, hogy minden ilyen jól alakult. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.