Belehalt a hibás diagnózisba a tinédzser

diagnózis
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 16. 18:30
Egy fiatal, brit lány tíz nappal azután halt meg, hogy az orvosok félrediagnosztizálták az állapotát. Mandulagyulladásnak nézték leukémiáját.
Bors

A 17 éves Sophie Coldwell már egy ideje gyengének érezte magát, ám állapotát senki nem vette komolyan: szülei azt hitték, hogy csak az iskolai terhek miatt fáradékonyabb a lányuk. Csakhogy eközben a tini leukémiás volt, amelynek tüneteit senki nem ismert fel a környezetében. Az orvosok sem.

Amikor végül a kislányt elvitték orvoshoz, ők azt mondták neki, hogy mindössze mandulagyulladástól és krónikus fáradtságtól szenved. Amikor azonban az állapota nem javult azt ezt követő napokban, sőt, egyre rosszabbul lett, szülei kihívták a mentőket. Kórházba szállították, és végül tíz nappal a félrediagnosztizálás után életét veszítette a kórházban - írja a Daily Mail.

- Sophie az utolsó napokban már enni sem tudott, azt mondta, hogy a szája is fájt. Mint apa, számot vetettem azzal hogy mit tehettem volna lányomért, és tudtam-e érte egyáltalán tenni, hogy ne ez történjen - mondta a bűntudattól gyötrődő apa, a 46 éves Andy. Ám az orvosok szerint a szülők sem tehettek volna semmit, ugyanis a fiatal lány a ráknak egy olyan agresszív formájától szenvedett, amelynek a vége mindenképpen az lett volna, hogy meghal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.